Szakrális Kisemlék - feszület
11 találat

Út menti feszület, Gyetva [Detva]
Út menti feszület, Gyetva [Detva]
Település: Gyetva [Detva]

Típus: feszület

Anyag: fa

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Típusfeszület
Helytemplom mellett
Anyagfa
Állapot / felújított
Datálás1989 előtt
Egyéb datálás1977
SzimbólumIHS / INRI / szív / szőlőfürt / szegek
TelepülésGyetva [Detva]
GyűjtőLiszka József
LeírásA gyetvai Assisi Szent Ferenc tiszteletére felszentelt római katolikus templom mellett két gyetvai típusú kereszt is álló. Mintegy sűrítményei e kisemléktípusnak, ezért érdemes innen indulni, sőt még egy kicsit el is időzni náluk. A régebbi a templom tengelyével párhuzamosan, annak déli oldalánál található. A kereszt függőleges szára (nagyjából négy–öt méter magas lehet) három oldalról van megmunkálva. A hátsó lapja, ahogy ez a gyetvai típusú keresztekre (mind a sírkeresztekre, mind az út menti feszületekre) általában is jellemző, síma. A lábtól felfelé haladva a homlokzati síkon nyolc, vízszintesen tagolt felület figyelhető meg, ezek tartalmilag és formailag részben ismétlődnek a szomszédos oldalsíkban. Maguk a díszítmények domborműszerű befaragások, a színes festéssel is hangsúlyozott motívumok plasztikusan kiemelkednek a barnára lekent háttérből. Alulról haladva tehát az első, élére állított, fehér keretezésű téglalapmezőben kétoldalról egy-egy fehér gyertyatartó, égő gyertyákkal, középen piros szívből kinövő, margaréta-szerű, fehér, ötszirmú virág (ugyanez ismétlődik kétoldalt, a keresztszár megfelelő oldallapjain). A téglalapot alulról és felülről egy-egy piros sávból kialakított félkör zárja. Benne lent egy fehér rózsa(?)fej, fent pedig az évszám: 1977. Ezt követi egy fehér szegélyezésű, piros festéssel kitöltött korong, benne fehérrel kiemelt IHS (a neki megfelelő oldalsávokban egy-egy, színezett rozetta). A következő, pirossal keretezett téglalap-mezőben sárga vázában kétvirágú harangvirág, ami a megfelelő oldalsó lapokon ismétlődik. E fölött fehér keretezésű, fent félkörívben záruló, két részre bontott téglalapmező. Alsó részében egy plexivel fedett vájat (afféle szoborfülke), benne három, hegyükkel lefelé álló, fent legyezőszerűen széttartó vasszöggel, fölötte egy következő, ugyancsak plexivel fedett szoborfülke, benne Szűz Mária félalakos, imádkozó domborművével (a megfelelő oldalsávokban, az előlaphoz hasonló, fehér keretezésű, fent félkörívben záruló téglalap mező, kétoldalt egy-egy fehér gyertyatartóval, gyertyával, illetve középen piros szívből kinövő stilizált, meghatározhatatlan virággal). Tovább haladva fölfelé ezt követően a kereszt szárának elülső két éle le van kerekítve (ezzel egybefüggő, élekkel nem elválasztott mezőfelülelet hozva létre), amit egy középütt, piros szívből kinővő kék szőlőfürtökkel és nagy szőlőlevbelekkel megrakott inda gyakorlatilag teljesen kitölt. Az egészet, akár egy ión oszlopfejet imitálva, volutás motívum zárja mindhárom oldalról, majd ugyancsak mindhárom oldalon egy-egy színes rozetta következik, s az egész fölött, már az öntöttvas korpusz lábánál, keret nálkül, piros szívből kinövő stilizált (meghatározhatatlan) virág. A kereszt felső három, rövidebb szárán, illetve karján, egy-egy, piros szívből kinövő, margarétaszerű virág díszíti. A felsőt némileg takarja egy, valamilyen öntvényből, alighanem öntöttvasból készült INRI-tábla. Az egész kompozíciót felülről csipkézett szegélyű bádogborító fedi. A faragványon, elől a lábnál J. Fekiač szignója is látható. Rudolf Bednárik már a 20. század közepén alkotó Jozef Fekiač kapcsolatban megjegyzi, hogy motívumkincsét helyi népviseleti motívumok és a Szlovák Nemzeti Múzeum turócszentmártoni gyűjteményében található dokumentáció alapján variálja. Egyik legjelentősebb alkotásaként a gyetvai templom mellett álló, a fentiekben bemutatott faragott feszületet mondja, illetve a tátrai szimbolikus temetőben áll mintegy 60, továbbá a környező településeken nagyjából 10 alkotása (Bednárik 1972, 91)
Az adatfelvétel ideje2021
Rövid URL
ID102479
Módosítás dátuma2021. szeptember 15.

Út menti feszület, Párkány [Štúrovo]
Út menti feszület, Párkány [Štúrovo]
Település: Párkány [Štúrovo]

Típus: feszület

Anyag:

Hely: templom mellett

Datálás: 19. század

Részletek

Típusfeszület
Helytemplom mellett
Anyag
Állapot
Datálás19. század
Egyéb datálás1800
SzimbólumIHS / INRI
TelepülésPárkány [Štúrovo]
MegyeEsztergom
GyűjtőLiszka József; L. Juhász Ilona (foto)
Felirat1800
LeírásA római katolikus templom bejáratától balra áll a műkő feszület, fém korpusszal. Talapzatánál gyertyanyomok. Sok virág, művirág-koszorú (2010)
Az adatfelvétel ideje1997; 2010
Rövid URL
ID101745
Módosítás dátuma2021. április 9.

Temetői emlékfeszület, Alsóesztergály [Dolné Srtháre – Suchý Bukovec]
Temetői emlékfeszület, Alsóesztergály [Dolné Srtháre – Suchý Bukovec]
Település: Alsóesztergály [Dolné Strháre]

Típus: feszület

Anyag: fa

Hely: temető

Datálás: 1989 után

Részletek

Típusfeszület
Helytemető
Anyagfa
Állapot
Datálás1989 után
Egyéb datálás2019
Szimbólumgyertya / IHS / INRI / kereszt / szív / szőlőfürt / bányászjelvény (két kalapács)
TelepülésAlsóesztergály [Dolné Strháre]
MegyeNógrád
GyűjtőLiszka József; L. Juhász Ilona (foto)
Az adatfelvétel ideje2020
Rövid URL
ID101331
Módosítás dátuma2021. július 9.

Út menti feszület – Újbást-Egyházasbást [Nová Bašta]

Részletek

Típusfeszület
Helytelepülés szélén
Anyag / beton / bádog / öntöttvas
Állapotfelújított
Datálás19. század
Egyéb datálás1899
SzimbólumIHS / kereszt
TelepülésEgyházasbást [Nová Bašta]
MegyeGömör-Kishont
FeliratIsten dicsőségére állíttatta Nagy Ferenc és neje 1899   Felújíttatta az újbásti önkormányzata 2007
LeírásAz Almágy felé vezető út mellett, a falu szélén, széles beton alapon, kő lábazaton áll az öntöttvas feszület. A JHS-felirat a korpusz alatt, ovális táblán, a felirat fekete márványtáblán a lábazaton. A beton alap kerületének megfelelő vas kerítés, illetve egy abból kinyúló, négy lábon álló bádog, nyeregtetős szerkezet. Tetején, középen fém kereszt. Az objektum előtti padhoz beton járólapok vezetnek.
IrodalomBodzsár Gyula: Követendő példa. Remény 2019. 4. 21., 12. p.
Az adatfelvétel ideje2019
Rövid URL
ID32072
Módosítás dátuma2019. április 18.

Út menti feszület – Tótmegyer [Palárikovo]
Út menti feszület – Tótmegyer [Palárikovo]
Település: Tótmegyer [Palárikovo]

Típus: feszület

Anyag: fa / / bádog / öntöttvas

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 után

Részletek

Típusfeszület
Egyéb típusSzűz Mária
Helytemplom mellett
Egyéb helytemplom közelében, de nem közvetlenül mellette
Anyagfa / / bádog / öntöttvas
Állapot
Datálás1989 után
Szimbólumgabonakalász / IHS / INRI / kehely / kereszt / szív / szőlőfürt / egyéb szimbólum / szlovák címer
TelepülésTótmegyer [Palárikovo]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
Az adatfelvétel ideje2014
Rövid URL
ID32058
Módosítás dátuma2019. április 12.

Feszület – Bély [Biel]
Feszület – Bély [Biel]
Település: Bély [Biel]

Típus: feszület

Anyag: / beton / bádog

Hely: temető

Datálás: 19. század

Részletek

Típusfeszület
Helytemető
Anyag / beton / bádog
Állapot
Datálás19. század
Egyéb datálás1892
SzimbólumIHS / INRI / kehely / szőlőfürt
TelepülésBély [Biel]
MegyeZemplén
GyűjtőTurcsányi Dániel
FeliratISTEN DICSŐSÉGÉRE
ÉS A BÚS SZÍVEK
MEGVIGASZTALÁSÁRA
ÁLLÍTATTA
SIMKO JÁNOS
ÉS HITVES TÁRSÁVAL
SZAKSZON MÁRIÁVAL

1892. Szeptember havában
LeírásA Kisdobráról a faluba vezető út jobb oldalán, a falu szélén, az új temető bejáratánál található a gör. kat. feszület. Talpazata kő vagy beton. Középső talpazata fehérre meszelt. A talpazat bal oldalán sárgabronz színű szimbólumok: Középen egy pellengérszerű objektum, melynek oldalán lánc lóg, s tetején vizeskorsó van. Jobb oldalának létra van támasztva. Bal oldalán korbács(?) látható. Ezek alatt kis díszítés. A talpazat bal oldalán szintén szimbólumok: Középen két lándzsa egymással keresztbe helyezve. A bal oldali lándzsa végére talán szivacs van szúrva. A két lándzsa között fölül kalapács. A lándzsák alatt talán szivacs. Bal oldalon harapófogó, jobb oldalon pénzes zacskó.A kereszten lapos, bádogból készült festett korpusz látható, felette ugyanúgy bádogból készült táblán felirat: INRI.Az objektum tövében, a virágok takarásában még egy szimbólum fedezhető fel: Középen serleg, melyben ostya látható. Az ostyában IHS felirat. Az ostya két oldalából szőlőfürtök nőnek ki, melyeknek levelei és szőlőfürtjei a kehely két oldalán helyezkednek el.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz objektum előtt műanyag virágtartókban, vázákban élő és művirágok, továbbá az objektum előtt mécsesek vannak elhelyezve.Az elmondások alapján Perhács Árpád (Perhács Ferenc fia) festette le a lapos bádog korpuszt, és festette újra, újította fel az egész objektumot. Perhács Árpád festi a mai napig a görög katolikusok számára az ikonosztázokat, mivel ő is görög katolikus felekezetű.
Az adatfelvétel ideje2016.9.27.
Rövid URL
ID31048
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]
Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]
Település: Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]

Típus: feszület

Anyag: fa / öntöttvas

Hely: határ

Datálás: 19. század

Részletek

Típusfeszület
Helyhatár
Anyagfa / öntöttvas
Állapotfelújításra szorul
Datálás19. század
SzimbólumIHS / INRI
TelepülésFeszület – Béd [Pohorany-Bádice]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
Felirat[Jelenleg felirat nem olvasható rajta, de a félig betonba süllyesztett kereszt alsó szárán mintha bevésett betűnyomok lennének.]
LeírásA határban áll, beton alapba helyezve a kékeszöldre festett, faragott szárú, szoborfülkés fa feszület (a szoborfülke alatt IHS felirat a fába vésve), rajta fém korpusz, INRI-tábla és csipkézett szélű bádog borító. Drótkerítés, ültetett virágok.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA helyi hagyomány szerint Árpás József állíttatta (nem tudni, milyen okból) akinek már az unokája sem él. Jelenleg az unokamenye gondozza.
Az adatfelvétel ideje2000
Rövid URL
ID30972
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Feszület – Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]

Részletek

Típusfeszület
Helytelepülés szélén
Anyagfa
Állapot
Datálás1945 előtt
Egyéb datálás1939
SzimbólumIHS / INRI
TelepülésIpolyfödémes [Ipeľské Úľany]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
Felirat1939
LeírásIpolyfödémes és Palást között áll a fából faragott, bádog esővetővel, fém korpusszal és INRI táblával ellátott feszület. A törzsön fehérrel kiemelt Arma Christi motivumok. A tövénél kis szentkép (deponia pia!)
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA törzsön műanyag koszorú, egyébként eléggé elhanyagolt.
Az adatfelvétel ideje2008
Rövid URL
ID30346
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Feszület – Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Település: Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]

Típus: feszület

Anyag: fa

Hely: település szélén

Datálás: 1989 után

Részletek

Típusfeszület
Helytelepülés szélén
Anyagfa
Állapot
Datálás1989 után
SzimbólumIHS / INRI
TelepülésIpolyfödémes [Ipeľské Úľany]
MegyeHont
FeliratÉn
vagyok a
szőlőtő…
LeírásFeltehetően egy régebbi feszület helyén áll az új, fából faragott, lelakkozott, bádog esővetővel és fém korpusszal (és INRI táblával) ellátott feszület. A palásti faluvégen áll és a falu felé fordul. Mellette, az országútra néző, vélhetően vele egy időben készült lourdesi barlang. Lásd ott!A törzsön elöl, egy szőlőtőből kinyúló kéz plasztikus képe, kezében egy kis korongot tartva, rajta: IHS.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaSok élővirág, rendben gondozva!
Az adatfelvétel ideje2011.11.1.
Rövid URL
ID30334
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Feszület – Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]

Részletek

Típusfeszület
Helytelepülés szélén
Anyagfa
Állapot
Datálás1945 előtt
Egyéb datálás1939
SzimbólumIHS / INRI
TelepülésIpolyfödémes [Ipeľské Úľany]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
Felirat1939
LeírásIpolyfödémes és Palást között áll a fából faragott, bádog esővetővel, fém korpusszal és INRI táblával ellátott feszület. A törzsön fehérrel kiemelt Arma Christi motivumok. A tövénél kis szentkép (deponia pia!)
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA törzsön műanyag koszorú, egyébként eléggé elhanyagolt.
Az adatfelvétel ideje2008
Rövid URL
ID30239
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Feszület – Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Település: Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]

Típus: feszület

Anyag: fa

Hely: település szélén

Datálás: 1989 után

Részletek

Típusfeszület
Helytelepülés szélén
Anyagfa
Állapot
Datálás1989 után
SzimbólumIHS / INRI
TelepülésIpolyfödémes [Ipeľské Úľany]
MegyeHont
FeliratÉn
vagyok a
szőlőtő…
LeírásFeltehetően egy régebbi feszület helyén áll az új, fából faragott, lelakkozott, bádog esővetővel és fém korpusszal (és INRI táblával) ellátott feszület. A palásti faluvégen áll és a falu felé fordul. Mellette, az országútra néző, vélhetően vele egy időben készült lourdesi barlang. Lásd ott!A törzsön elöl, egy szőlőtőből kinyúló kéz plasztikus képe, kezében egy kis korongot tartva, rajta: IHS.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaSok élővirág, rendben gondozva!
Az adatfelvétel ideje2011.11.1.
Rövid URL
ID30227
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

11 találat