1775

A Párkány–Érsekújvár autóút mentén áll a farkaskërëszt, farkas-kërësztfa. A homokkőből készült, fehérre meszelt feszületet a rajta látható felirat 1775-re datálja. Az állíttatására vonatkozó első írásos dokumentum 1861-ből származik, amikor Majer István az István bácsi naptára című népszerű kalendáriumban közzéteszi a kereszthez, annak állíttatásához kapcsolódó helyi történetet:”Határunknak délnyugati részén a Perbete felé vonuló országút mellett van egy falunk felé néző régi kőfeszület, melyről az öregek ajkairól ily hagyomány szól: egykoron egy emberséges kürthi lakos erős téli időben annyira elkésett, hogy el is tévedt, amikor e feszülethez ért, mely akkoron még fából volt [érdekes módon ezt a mai napig megőrizte a helybéliek farkas-keresztfa szóhasználata. L.J. megj. ] , a szegény annyira elfáradt volt, hogy már tovább nem bírt menni, de a sötétben nem is tudta magát tájékozni, felfohászkodott tehát az édes Jézushoz, és a sz. keresztfa tövéhez leült. Azonban egyszercsak farkas vonítást hall, s ott a vadállatok közeledését is hallotta, akkor összeszedte végső erejét, felmászott a keresztre, s Jézus képét átkarolván, Isten és emberek segítségéért kiáltozott. Az éhes és vad farkasok ugyan e préda után kapaszkodtak, de föl nem érhettek. Történt pedig, hogy Kürth helység éber éjjeli őre a jajkiáltást meghallotta, a bírónak jelentést tett, s a lelkiisméretes bíró lámpásokkal és vasvillákkal ellátott gyalog és lovasokat kiküldött a veszedelemben levő felebarát segedelmére, kik a szerencsétlent a hang után meg is lelték, a vad állatokat elriasztották, s a Jézus ölén függő lakostársukat szerencsésen megmentették, a fakereszt helyébe díszes kőfeszületet emeltettek, s örök emlékül azóta farkas-keresztnek nevezik.Az esemény a kürthieknek valóban becsületökre válik, s ebből is látható, hogy az Isten dicsőségére a határban emelt sz. szobroknak sokféle haszna van” (Majer 1861, 81) .Ugyanezen kalendárium 1866-os évfolyama Szulik József A farkas- kereszt című költeményét adja közre. Benne a szerző 19 strófába szedve mondja el a fenti történetet (a teljes szöveget lásd a Függelékben!). A történet ma a faluban több kéziratos leírás formájában is terjed. Bennük a történet Majer István-i forrásának variánsai öltenek testet. A szájhagyomány alapján való továbbélés eredményeként egy olyan változatot is sikerült felderíteni, amelyben a menekülő férfi nem feszületre, hanem egy akácfára mászik az őt üldöző farkasok elől. Szerencsés megmenekülése emlékére a kürtiek közadakozásból egy feszületet állítottak fel a helyszínen (Danczi Lajosné Vígh Mária sz. 1917). Egyébként a történet lényegét, több-kevesebb torzulással, kopással mindenki a Majer István-féle változat alapján meséli a faluban – konkrétan viszont nem tudnak sem erről a forrásról, sem Szulik József költeményéről. A kereszt állíttatására vonatkozó adattal a falu plébániáján nem találkoztam. A helyi szokásjog alapján karbantartását a falunak a feszülethez legközelebb eső részén lakó assszonyai végzik. Ez abból áll, hogy nagyobb egyházi ünnepek (elsősorban húsvét és mindenszentek) előtt környékét nagyjából megtisztítják a gyomnövényektől (nincs körbekerítve, így erre különösebb súlyt nem fektetnek), átmeszelik, koszorút, egy-egy csokor virágot kötnek reá, illetve állítanak elé egy befőttes üvegbe. Mindenszentekkor olykor egy-egy gyertyát is meggyújtanak a tövében. Mivel azonban viszonylag messze esik a falutól, ez is meglehetősen esetleges.Mindenszentekkor azok a kürtiek szoktak gyertyát gyújtani a farkas- keresztfánál, akik elszármaztak a faluból, s a temetőben sem nyugodott közeli hozzátartozójuk. Ha autóval elmennek arra, mindig megállnak, s egy-egy gyertyát gyújtanak a halott kürtiek emlékezetére. Mindenszentek táján manapság is látni ott égő gyertyákat. Kálazi Lajosné emlékezik vissza, hogy édesanyja szokta emlegetni: ”Aztán el në felejtsetek mëgányi a farkas-kërësztfáná!”Nagyjából a második világháborúig, nagy szárazságok idején a falu népe ehhez a kereszthez vonult körmenettel esőért könyörögni.A proseció vasárnap délután, a litániát követően indult a templomtól kereszttel, lobogókkal. Nők, férfiak, gyerekek is mentek, a lelkész viszont nem. Útközben énekeltek, imádkoztak. ”Amikorra odaértünk, porosok, mocskosok vótunk” – emlékezik vissza Kurucz Boldizsárné Kanyicska Margit (sz. 1914). A keresztnél aztán az alábbi, esőkérő éneket énekelték:”Vedd el Uram Isten rólunk haragodat, ne terjeszd továbbra bosszúállásodat, bocsásd reánk mennyből áldásodat! – Adj jó esőt, csendes felhőt, határunkban öntözd meg a mezőt” (STAMPAY 1942, 188–189)Volt úgy is, hogy amikor jöttek haza, már meg is áztak – vallotta egyik beszélgetőpartnerem (Danczi Lajosné Vígh Mária, sz. 1917), de abban mindannyian megegyeztek, hogy a könyörgést követően néhány napon belül megjött az eső. Sokszor persze túl sok is jöhetett, s talán ebből származik az alábbi tréfás versike:Szërte, Uram, szërte:Fűrre, Csúzra, két Szőgyínre,ne csak szëgíny kürtiekre!Ezzel a tréfás rigmussal más falubeliek is szokták boszszantani a kürtieket, de gyakran saját maguk is tréfálkoztak vele (Sidó Zoltán szíves szóbeli közlése).A második világháború után már csak nagy ritkán mentek ki a farkas-keresztfához esőt kérni, de azért a templomban, nagy szárazságok idején eléneklik az esőkérő éneket (a körmenetek megszűnésének a közvetett oka nyilván az volt, hogy a kommunista rezsim általában tiltott, de legalábbis valamilyen adminisztratív úton-módon igyekezett megakadályozni minden ilyen jellegű megmozdulást). Az 1988-as nagy nyári szárazság ideje alatt már a fiatalok is mondogatták a faluban, hogy ”ki kéne má mënni a farkas-kërësztfáho” (egyébként esőért szoktak körmenetet szervezni a bodzási kereszthez is).Szulik József: A farkas-kereszt Barna hollók kárognak a légben, Barna felhők szállongnak az égen, Mégis nézd a barna felhők méhe, Fehér havat hint a föld színére. Zúgó széllel jön az alkony árnya, S elterül a háborított [hóborított] tájra. Vészes alkony széllel és homálylyal Utat, ösvényt, elborít havával! Jaj neked, jaj, szegény Kürthi Péter, Hogy küzdesz meg ennyi ellenséggel?! Meglep itt az éj sötét homálya, Nem találsz már az út nyomára. Közelében volna bár egy lélek, Dobogását hallhatná szívének, Sohajából értené fájdalmát, Látná arczán kínos aggodalmát. Ah! de nincs egy lélek, senki, senki, Vészes dalát csak a felszél zengi. Mely már minden izmait átjárta, Majdnem összeroskad gyönge lába. És megáll és szétnéz erre, arra, Ah de mit lát? Éj van jobbra, balra. Zúgó széllel elszáll kiáltása. ”Nincs menekvés – elveszek – hiába! – Oh atyám, oh Istenem, segélj meg! Te vagy az út, igazság és élet. Oh vezess, ha út vagy, s mentsd meg éltem, Hisz tudod, hogy nem magamért féltem. Hisz tudod, hogy otthon aggalommal, Egy család vár énrám siralommal. Engem méltán sújtna igazságod, De ezekért irgalmadra várok! És tovább megy kínosan zokogva, A fehér hó nyikorog alatta. S íme egy keresztfa tűn szemébe, A küzdőknek egyetlen reménye. Föltekintve édes Jézusához, Leborul a szent kereszt lábához. Átöleli, mint egykor Magdolna, A hideg fát háladón csókolva. Egy hideg fa, s mily bizalmat támaszt. Isten-vérrel volt öntözve ám az! És ez a vér világra terjed, Melegétől minden fagy fölenged. Ah! csalódol, szegény Kürthi Péter, Jézusod nem e fán vérezék el. E keresztfa nem is ment meg téged. Hallod, farkas ordít… véged, véged! Mind közelb jő vadak ordítása, Hallik is már a hó ropogása, ”Ah Úr Isten’” jajgat elképedve, S föltekint az álló szent keresztre. S mintha Jézus arczán dicsfényt látna, S mintha hívná őt e fény sugára. Ő e néma szózatot megértve, Erőt érez, mászik a keresztre. Már öleli Megváltója képét, Szivéhez nyomván szorongó szivét. Borzalommal néz alá a mélybe, Hol három vad prüszköl, csattog érte. Karmaikkal tépik a keresztet, Csattogások velőt, szivet renget. Kürthi bízva simul Jézusához, S messze hangzik segélykiáltása. Nem sokára lárma támad messze, És a lárma közelebb jön egyre, Lámpa fénynyel kürthiek rohannak, Fenevadak tőlök elriadnak. Nem csalódott mégse Kürthi Péter, Bár Jézus nem e fán vérezék el, Megmenté… nem e fa – de ez által Jézus, kit dicsérünk keresztfával. Eklkorhadt már e keresztfa régen, De helyén egy kőkereszt áll szépen, S a vidéknek vallásos lakója Maiglan farkas-keresztnek mondja.