Szakrális kisemlék - kápolna

Kápolna – Naszvad [Nesvady]

Kápolna, Naszvad (Rajz: Bódis Gizella, 1935)998)
Fő témakápolna
Helyútkereszteződés
Anyag / beton / tégla
Állapot
Datálás1945 előtt
TelepülésNaszvad [Nesvady]
MegyeKomárom
GyűjtőLiszka József
Felirat

1946

[kívül a homlokzaton, az újjáépítés ideje]

Leírás

A kápolnát az 1870-es években Asztalos Árpád (sz. 1920) dédszülei, Major János bognármester és neje Brúszel Teréz építtették, valószínűleg tapasztott sövényfalból vagy vályogból, ugyanis Asztalos Á. emlékszik rá, hogy gyerekkorában nagyanyja szokta annak falát tapasztani. Major János annak idején a falu búcsúvezetője volt, s gyakran vezetett búcsúsokat Sasvárra, Máriavölgybe és Pozbára. Az oltáron egy sasvári pietá másolata volt, amit valószínűleg Sasvárról hozott magával. Az ajtó fölött volt egy kőtábla is, ami azt hirdette, hogy ki állíttatta és mikor a kápolnát. 1938-ban a határmódosulás után a naszvadiak a kápolnától kb. 20 méternyire keletre emlékül egy hármas halmot hordtak össze földből. Közben a kápolna már igencsak megrongálódott (a pap ki is prédikálta, hogy nem gondozzák rendesen), a megnövekedett autósforgalom miatt útban is volt, ezért 1946-ban, a hármas halmot elplanírozva, annak helyén egy új kápolnát építettek. Az eredeti ajtaja fölött lévő felirat nyomtalanul eltűnt, így Asztalos Á. csupán gyermekkorából emlékszik vissza, hogy nagyjából mi volt rajta. Az eredeti sasvári pietá-másolat a plébániára került, s az új oltárra egy nagyobb méretű (valószínűleg gipsz) másolat került. Alatta szent sír. A Reško S. által írottak tehát nem felelnek meg a valóságnak (vö. Reško 1997, 65). Bizonyítja ezt többek között Tóth János (sz. 1918) is, aki a kápolna közelében lakott és gyermekkorában naponta előtte járt el iskolába. Azt is elmesélte, hogy a kápolna ajtaján bedobált aprópénzt a vásott gyerekek, hogyan lopták ki: levágtak egy fűzfahusángot, annak végét behasították, amiben egy tenyérnyi pléhdarabot szúrtak. Az egészet bekenték friss tehénlepénnyel, s az ablakon benyúlva, azzal szedték össze a pénzt (a tehénlepény ragasztószerül szolgált, s beleragadtak a pénzérmék).

Asztalos Árpád felesége, Bódis Gizella (sz. 1921) 1935-ben le is rajzolta az eredeti kápolnát.

IrodalomLiszka József: Szabadtéri szakrális kisemlékek és a hozzájuk kapcsolódó hagyomány a szlovákiai Kisalföld keleti felén. In Paraszti élet a Duna két partján IV. Körmendi Géza szerk. Tata: Komárom–Esztergom Megyei Önkormányzat 1999, 97–116. p. Liszka József: Két Duna keríti… Tanulmányok a Csallóköz néprajzához. Pozsony: Kalligram 2005, 192. p. /Csallóközi Kiskönyvtár/ Reško Sándor: Kulturális és egyházi műemlékek a községben. In Dobai János: Naszvad, az én falum. Komárom 1997, 63–67. p.
Az adatfelvétel ideje1997
Megjegyzés“A hármashalom kápolnát 1938-ban emelték Naszvad Magyarországhoz csatolásának emlékére, a körülötte lévő parkot hármas halom formájúra rendezték. 1946 után a kápolnát eredeti helyéről mintegy 20 méternyire, a hármas halomra helyezték át. A kápolna téglalap alakú kis építmény véghomlokzattal, amely fölött kis bádogtorony emelkedik. A kápolna szentélye egyenes záródású, a sarkak lekerekítve. A kápolna homlokzatát falsávok tagolják.” (Reško 1997, 65)
Rövid URL
ID31787
Módosítás dátuma2018. október 1.
Kápolna, Naszvad (Foto: Liszka József, 1998)

Hibát talált?

Üzenőfal