Szakrális Kisemlék Archívum

A Szakrális Kisemlék Archívum és a Temető Dokumentáció az Etnológiai Központ gyűjteménye, közel 2000 objektumot és több mint 8000 fotót, térképet, rajzot valamint dokumentumot tartalmaz

Képes fa, Leléd [Lelá]
Település: Leléd [Leľa]

Fő téma: képes fa

Hely: egyéb hely

Részletek

Fő témaképes fa
MelléktémaMariahilf
Helyegyéb hely
Egyéb helyA település határán, erdőben
TelepülésLeléd [Leľa]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
LeírásBajta és Leléd között, de már a lelédi határban (nagyjából a kataszteri határon), az út mellett, egy erdőszéli fa törzsére erősítve két kép. A felső tkp. szobai, bekeretezett olajnyomat (Mariahilf), fölötte a fa törzséhez szögelt bádog esőfogó. Alatta egy kis képszekrény, benne egy Jézus-szíve olajnyomat. Művirágok. Tkp. szent rakár?
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz állapotról nagyon nehéz ilyen helyzetben bármit is mondani. Az objektum jellegéből adódóan nem lehet sem jónak, sem rossznak nevezni, sem az nem mondható el róla, hogy pl. „felújításra szorul”. A datálás is problematikus, de mindenképpen 20. század (nem lehet persze kizárni ugyanezen a helyen korábbi előzményeket sem).
Az adatfelvétel ideje2005
Rövid URL
ID28971
Módosítás dátuma2022. szeptember 7.

Út menti feszület – Libád [Ľubá]
Út menti feszület – Libád [Ľubá]
Település: Libád [Ľubá]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésKereszt
Egyéb helyEgy ház kapuja előtt
Anyag
Állapotfelújításra szorul
Datálás19. század
TelepülésLibád [Ľubá]
MegyeEsztergom
GyűjtőPsenák Emese, psenak.emese1@gmail.com
LeírásKő feszület, kissé kopott. Egy ház kerítése előtt található. Talapzatán abroncsozás látható, mely egy mécses fog közre. A feszület tövénél kő virágtartó helyezkedik el, melyben élővirág látható. Az objektumot koszorú díszíti.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz állíttatásról nem lehet tudni semmit, viszont a harmadik katonai felmérés térképén (1869-1887) a feszület már látható. A feszületet az ott lakók ápolják. Körülötte mécses, élővirágok, és koszorú. A falubeliek mindenszentekkor és halottak napján itt gyertyát gyújtanak.
Az adatfelvétel ideje2016
Rövid URL
ID28934
Módosítás dátuma2018. szeptember 21.

Képoszlop – Libád [Ľubá]
Képoszlop – Libád [Ľubá]
Település: Libád [Ľubá]

Fő téma: képoszlop

Anyag: fa

Hely: egyéb hely

Datálás: 1945 előtt

Részletek

Fő témaképoszlop
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésMária kép
Egyéb helyA faluban, a szőlőkhöz kivezető úton
Anyagfa
Állapotfelújításra szorul
Datálás1945 előtt
TelepülésLibád [Ľubá]
MegyeEsztergom
GyűjtőPsenák Emese, psenak.emese1@gmail.com
LeírásMária képoszlop. Az oszlop és a szekrény oldalai zöldre festettek, eleje fehérre mázolt. A szekrény felső léce ferdén van felszögelve. A képfülkében Mária a kis Jézussal kép található. A kép előtt mécsesek láthatóak. A fülke elejét nem védi üvegborítás, csupán egy pár cm-es kis farács, mely nem fedi teljesen a fülkét.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz állíttatással kapcsolatban nem lehet tudni semmit. A képoszlop felújított. Vojtech Károly nevezetű falusi lakos újítatta fel. A falusiak mindenszentekkor és halottak napján itt mécsest gyújtanak.
Az adatfelvétel ideje2016. 8.
Rövid URL
ID28928
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Képoszlop – Libád [Ľubá]
Képoszlop – Libád [Ľubá]
Település: Libád [Ľubá]

Fő téma: képoszlop

Anyag: / öntöttvas

Hely: egyéb hely

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témaképoszlop
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésMária kép
Egyéb helyA faluban
Anyag / öntöttvas
Állapotfelújításra szorul
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1983
TelepülésLibád [Ľubá]
MegyeEsztergom
GyűjtőLiszka József, Psenák Emese, psenak.emese1@gmail.com
FeliratHálából
A Szűz Máriának
tiszteletére
1983
LeírásOszlopon kis Mária-ház, benne Jézus-szíve szobor (korábban Mária-szobor volt benne, de néhány éve kilopták). Vaskerítés, fenyőfa. A szomszédban lakó “Ölveczky bácsi” csináltatta, aki pár éve meghalt. A házban ma szlovákok laknak. (L. J. 1999) A képoszlop talapzata kő, táblája melyen a felirat szerepel márvány. A szekrény üveg és vas. A szekrény oldalai zöldre festettek, benne Jézus szíve szobor található, valamint a Jézus körül művirágok. Az objektumot zöld kovácsoltvas kerítés övezi, melyen koszorúk találhatóak. (P. E. 2016)
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA lakók a képoszlopot Mária képnek hívják, úgy tudják, hogy az objektumban Mária szobor található, és az objektum felirata is arra utal, hogy ott valamikor Mária szobor lehetett, azonban ma az objektumban Jézus szobor található. A képoszlopot fenyőfák övezik.
Az adatfelvétel ideje1999. 6., 2016. 8.
Rövid URL
ID28920
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Képoszlop – Libád [Ľubá]
Képoszlop – Libád [Ľubá]
Település: Libád [Ľubá]

Fő téma: képoszlop

Anyag: fa

Hely: egyéb hely

Részletek

Fő témaképoszlop
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésMária kép
Egyéb helyA faluban, a földekhez kivezető úton
Anyagfa
Állapotfelújításra szorul
TelepülésLibád [Ľubá]
MegyeEsztergom
GyűjtőPsenák Emese, psenak.emese1@gmail.com
LeírásKis tetővel fedett fa képoszlop. Belsejében Mária szobor található, mely kék, fehér és arany színű. A szobor körül művirágok és egy ezüstös papír található. Az oszlop ajtajának kerete fehér színű. A képoszlop érdekessége, hogy hátuljához madzaggal egy barnára festett fakereszt van erősítve.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaSajnos az objektum állíttatásáról nem lehet tudni semmit. Az objektum körül bukszus bokor található. A képoszlop művirágokkal díszített.
Az adatfelvétel ideje2016. 8.
Rövid URL
ID28911
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Nepomuki Szent János, Málas [Málaš]
Szobor – Nepomuki Szent János, Málas [Málaš]
Település: Málas [Málaš]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyMalom mellett
Anyag
Állapotfelújításra szorul / rossz
Datálás18. század
Pontos datálás1767
Szimbólumpálmaág
TelepülésMálas [Málaš]
MegyeBars
GyűjtőLiszka József
Felirat1767 S JOANNES NEPOMUC OPN
LeírásA homokkő szobor az egykori uradalmi malom közelében, szép, tanult kézre utaló munka. A talapzaton a vízbevetési jelenetet ábrázoló relief.
Az adatfelvétel ideje1999; 2012; 2020
MegjegyzésA szobor környéke elhanyagolt, maga az objektum is igen rossz állapotban, a szent egyik keze letörve, s egyébként is málladozó kő. (2012, 2020)
Rövid URL
ID28819
Módosítás dátuma2023. április 7.

Feszület – Méhi [Včelince]
Feszület – Méhi [Včelince]
Település: Méhi [Včelince]

Fő téma: feszület

Anyag: fa

Hely: egyéb hely

Datálás: 1918 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésRízik-szögi kereszt (Ám ez már nem általánosan ismert megnevezése, a falurésznek sem.) Fiatalabbak a ház vallásos lakójáról Irmuska néni keresztjé – nek nevezik.
Egyéb helyEgy ház előkertjében
Anyagfa
Állapotfelújított
Datálás1918 előtt
SzimbólumINRI
TelepülésMéhi [Včelince]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella, Barca 42, 982 51, gecsea72@gmail.com
LeírásA feszület a 107. sz. ház kertjében, Szabó Irma háza mellett áll. Betontalpon álló fakereszt, fehérre festett fém korpusszal, cakkos szélű, félköríves bádogtetővel. Valószínűsíthető, hogy a 19/20. század fordulóján állíttathatták, mert a legidősebbek is, már gyermekkorukból is emlékeznek rá. Rízik Erzsébetnek hívták az állíttatót, erről a családról kapta nevét a falurész (Rízik-szög) is, de ezt már csak néhányan ismerik ezen a néven. A ház jelenlegi lakója, Szabó Irma férjével az 1970-es években átépíttette a házat, akkor néhány méterrel távolabb helyezték a keresztet. A kereszt teljes magassága 341 cm, szélessége 136 cm.
Az adatfelvétel ideje2011.9.20.
Rövid URL
ID28624
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Méhi [Včelince]
Feszület – Méhi [Včelince]
Település: Méhi [Včelince]

Fő téma: feszület

Anyag: beton / öntöttvas

Hely: egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésIskolai kereszt
Egyéb helyAz iskola mellett
Anyagbeton / öntöttvas
Datálás19. század
SzimbólumINRI
TelepülésMéhi [Včelince]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella, Barca 42, 982 51, gecsea72@gmail.com
LeírásA feszület az iskola épülete mellett, a falu délkeleti szélén áll. Az iskola egyházi iskola volt, ma az épületet a községi önkormányzat az egyháztól béreli. Beton talpon áll, egyszerű lapos vasból készült, a korpusza is fém, fehérre festve. Alacsony, viszonylag díszes kovácsoltvas kerítés övezi. A feszület teljes magassága 300 cm, a szárak szélessége 87 cm.
Az adatfelvétel ideje2011.9.20.
Rövid URL
ID28595
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Nepomuki Szent János – Méhi [Včelince]
Szobor – Nepomuki Szent János  – Méhi [Včelince]
Település: Méhi [Včelince]

Fő téma: szobor

Anyag: beton / öntöttvas / egyéb anyag

Hely: egyéb hely

Datálás: 1918 előtt

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésSzent János
Egyéb helyA parókia kertjében
Anyagbeton / öntöttvas / egyéb anyag
Egyéb anyagüveg
Állapotfelújított
Datálás1918 előtt
Szimbólumpálmaág
TelepülésMéhi [Včelince]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella, Barca 42, 982 51, gecsea72@gmail.com
LeírásA parókia épülete előtti kertben áll a kb. 57 cm magas szobor, egy íves tetejű, elöl üvegajtóval zárt fülkében, egy betonoszlopon. A szobor közvetlenül nem hozzáférhető, így csak valószínűsítem, hogy gipszből készülhetett, de előfordulhat, hogy fa. Nepomuki Szent Jánost jeleníti meg, nem a leggyakoribb formában. Jobb kezéből hiányzik a kereszt, helyette a mártírok pálmaágát tartja, baljával pedig lakatot tesz a szájára. A szobor eredetileg nem kültérinek, inkább templombelsőhöz illőnek tűnik.
Az adatfelvétel ideje2011.9.20.
Rövid URL
ID28589
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Méhi [Včelince]
Feszület – Méhi [Včelince]
Település: Méhi [Včelince]

Fő téma: feszület

Anyag: öntöttvas

Hely: egyéb hely

Datálás: 1918 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésKereszt
Egyéb helyA település belterületén, nem jeles helyen
Anyagöntöttvas
Állapot
Datálás1918 előtt
SzimbólumINRI
TelepülésMéhi [Včelince]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella, Barca 42, 982 51, gecsea72@gmail.com
LeírásBeton alapon álló fémfeszület, kovácsoltvas kerítéssel kerítve. A település főutcájának kiszélesedő részén áll. Felirata nincs, a korpusz is fémből készült, fehérre festett. A feszület teljes magassága, talppal és a kerítés alapjával együtt 303 cm, a szárak-adta szélesség 91 cm.
Az adatfelvétel ideje2011.9.20.
Rövid URL
ID28578
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Kereszt – Menyhe [Podhorany]
Kereszt – Menyhe [Podhorany]
Település: Menyhe [Podhorany]

Fő téma: kereszt

Anyag: fa / beton / öntöttvas

Hely: egyéb hely

Datálás: 1945 előtt

Részletek

Fő témakereszt
Melléktémaútmenti kereszt
Helyegyéb hely
Egyéb helyA szőlőhegyre vezető út mellett
Anyagfa / beton / öntöttvas
Állapotfelújított
Datálás1945 előtt
Pontos datálás1929
SzimbólumINRI
TelepülésMenyhe [Podhorany]
MegyeNyitra
FeliratEZT A FESZÜLETET
KOSTYÁL PÉTER
ÉS NEJE 1919-ben
ÁLLITATTA
MEGÚJITOTTÁK
UNOKÁI ERNA ÉS TERÉZ
CSALÁDJUKKAL
27.5.2001
[Hátul a betonlapba karcolva:]F.Gy. 2001 F.Z.
LeírásA szőlőhegyre vezető út mellett, mélyút fölött áll a szépen felújított fa kereszt, barnára festve. A fém korpusz aranyra festve, a felirat réztáblán, az INRI-felirat is réztáblán. Mellett kis fapad, virágok, fiatal fák ültetve. Mögüle egy öreg fa kivágva.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaSzépen felújítva, a környék is gondozott.
Az adatfelvétel ideje2002.7.16.
Rövid URL
ID28554
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Szentháromság – Mocsonok [Močenok]
Szobor – Szentháromság – Mocsonok [Močenok]
Település: Mocsonok [Močenok]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyA település főutcáján, orsós településképet alkotva
Anyag
Állapotfelújított
Datálás19. század
TelepülésMocsonok [Močenok]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratNa Česť a ChVáLV
sVatV troIIeĎIneho
Boha státVV tVto
VIstaVIt DáL OnDrej
Straňan
LeírásA falu, Vágvecse irányában kiszélesedő főutcáján, nagy, hozzávetőlegesen háromszög alaprajzú parkban, nyírfák társaságában található, a kronosztikon alapján 1850-re datálható (ezzel szemben a lábazat hátsó felén 1851 olvasható) az objektum. Beton alapon, vízszintesen tagolt, felül saroklevelekkel övezett, hasábos talapzaton nyugvó, felfelé keskenyedő, hasábos, fent akantuszlevelekkel lezárt lábazaton helyezkedik el a homokkő szobor. Az Atyaisten jobbján a Fiúistennel felhőtrónuson ül. Közöttük földgömb. Fejük felett fénynyalábos dicsfényben lebeg a Szentlélek, aranyozott fémből készült, kiterjesztett szárnyú galambja (a szoborcsoport mögött egy nagyobb átmérőjű fénynyalábos dicsfény is látható). A Fiúisten jobb kezével hosszú szárú keresztet tart, balját pedig a földgömbre helyezi. Az Atyaisten, feje fölött háromszög alakú, aranyozott fém glóriával jobb kezét a földgömbön nyugtatja, baljában pedig aranyozott fém jogart tart. A lábazat kövébe, nagyjából az alsó egyharmad magasságában egy keretezett, süllyesztett felületbe vésve található a felirat. Az objektumot kőből készült, kör alakú balusztrád veszi körül.
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID28513
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Nepomuki Szent János – Mocsonok [Močenok]
Szobor – Nepomuki Szent János  – Mocsonok [Močenok]
Település: Mocsonok [Močenok]

Fő téma: szobor

Anyag: egyéb anyag

Hely: egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyEgy ház előkertjében
Anyagegyéb anyag
Egyéb anyaghomokkő
Állapot
Datálás19. század
TelepülésMocsonok [Močenok]
MegyeNyitra
LeírásA szobor a falu északi végén, egy ház előkertjében áll.
Az adatfelvétel ideje2000. 3.
Rövid URL
ID28508
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Szent Vendel – Mocsonok [Močenok]
Szobor – Szent Vendel  – Mocsonok [Močenok]
Település: Mocsonok [Močenok]

Fő téma: szobor

Anyag: egyéb anyag

Hely: egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyAz út mentén
Anyagegyéb anyag
Egyéb anyaghomokkő
Állapot
Datálás19. század
TelepülésMocsonok [Močenok]
MegyeNyitra
LeírásSzent Vendel út menti klasszicista szobra a 19. Századból, párkányos, pillérszerű talapzaton (SPS-III, 112). Az inkább népies, naiv ábrázolásmódban készült polichróm, homokkő szobor pásztorruhában ábrázolja a szentet, keskeny karimájú kalapban, barna köpennyel a vállán, tarisznyával, bárányokkal a lábainál. A magas talapzathoz lépcsőkön lehet feljutni.
IrodalomLiszka József: Szent Vendel kultusza… Ethn. 1994, 111, Liszka József: “Szent képek…” Dunaszerdahely 1995, 79
Az adatfelvétel ideje1994
Rövid URL
ID28502
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Út menti feszület, Muzsla [Mužla]
Út menti feszület, Muzsla [Mužla]
Település: Muzsla [Mužla]

Fő téma: feszület

Anyag: / öntöttvas

Hely: egyéb hely

Datálás: 1918 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésCsabák kereszt, Csáky kereszt
Egyéb helyA település egykori szélén
Anyag / öntöttvas
Állapot
Datálás1918 előtt
Pontos datálás1913
Szimbólumalma / INRI / talpas görög kereszt
TelepülésMuzsla [Mužla]
MegyeEsztergom
GyűjtőPsenák Emese
Felirat† Isten dicsősségére és a hívek élesztésére Állítatta e követ ZALABA ISTVÁN 1913.
LeírásKő feszület a Krisztus és az INRI jel fehér színű és öntöttvas. A feszületet koszorú díszíti, a talapzaton felirat látható. Az objektum tövében mécsesek találhatóak. Az objektumot szürke kerítés veszi körül.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA keresztet Zalaba István állítatta 1913-ban. Rokona volt a faluban több szakrális kisemlékművet állító módos parasztgazda Zalaba Ferencnek és Ignácnak, viszont ő a falusiak elmondása szerint ebedi leszármazású. Ennél a feszületnél volt régen a falu vége. Az objektumot nevezik a faluban Csáky és Csabák keresztnek is. Azért hívják egy részt Csáky keresztnek, mivel Csáky nevezetűek laknak ott és a feszületet azok gondozzák. Másrészt Csabák Ferenc pedig a falu bíró volt itt valamikor, de azt sajnos nem tudtam meg, hogy a kettő hogy függ össze. Ez a kereszt volt valamikor az Úrnapi körmenet nyugati stációja. Mindenszentekkor és halottak napján gyertyát gyújtanak itt Az objektumot diófák és kruspán bokrok övezik.
Az adatfelvétel ideje2016
Rövid URL
ID28440
Módosítás dátuma2022. augusztus 28.

Út menti feszület, Muzsla [Mužla]
Út menti feszület, Muzsla [Mužla]
Település: Muzsla [Mužla]

Fő téma: feszület

Anyag: / öntöttvas

Hely: egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésKereszt
Egyéb helyFaluban, egy ház udvarában
Anyag / öntöttvas
Állapotfelújításra szorul
Datálás19. század
Pontos datálás1807
SzimbólumINRI
TelepülésMuzsla [Mužla]
MegyeEsztergom
GyűjtőPsenák Emese
FeliratSzegény kiáltott és az Úr meghallgatta őtet és minden háborúságiból kiszabadította őtet Zsolt. könyve 33R 12-v Ujjítatott Muzslai hívek ájtatos kölcségére? 1807 Újítatott 1903 †
LeírásKő feszület. Talapzatán felirat, mely ezüst színűre van festve. A talapzat rózsaszínes árnyalatú. A korpusz és az INRI jel öntöttvas. Az objektum egy ház udvarában található a falu végén „keszii úton”.
Az adatfelvétel ideje2016
MegjegyzésA feszületet a muzslai hívek állíttatták 1807-ben. Sajnos az állíttatásról többet nem lehet tudni. Az objektum egy Zalaba nevezetű család udvarában található. Ez volt az egyik feszület, ahová kijártak keresztjáró napokon a falusiak. A feszületet a család ápolja. Az objektum körül diófák találhatóak.
Rövid URL
ID28437
Módosítás dátuma2022. szeptember 1.

Szobor – Szentháromság – Nagymácséd [Veľká Mača]
Szobor – Szentháromság – Nagymácséd [Veľká Mača]
Település: Nagymácséd [Veľká Mača]

Fő téma: szobor

Anyag: egyéb anyag

Hely: egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyA falu főterén
Anyagegyéb anyag
Egyéb anyaghomokkő
Állapot
Datálás19. század
Pontos datálás1860
TelepülésNagymácséd [Veľká Mača]
MegyePozsony
Felirat[Elöl, lent a talapzaton:]
Hárman vannak kik bizonyságot az égben tesz-
nek az Atya az Ige s a sz.lélek se három egy
sz. János lev. 5.R.
Dicsértessék az örökkévaló Isten a ki három sze-
mélyben vagyon és tiszteltessék a boldogságos
szent szűz Mária.
[Hátul a talapzaton, valamivel feljebb:]Az örökkévaló Isten a ki három személy-
ben vagyon, dicsőitésére felálitatta
Tóth János
Nagy Mácsédi birtokos 1860ik évben.
LeírásA homokkő szoborkompozíciót kovácsoltvas kerítés veszi körül, négy sarkában három vadgesztenyefa (nyilvánvaló, hogy eredetileg négy volt). Szépen feldíszítve mű- és természetes virágokkal. A talapzat fölött álló Szűz Mária-szobor kezére igazi rózsafűzés akasztva.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírása“…a falu főterén van. Valamikor itt állt a régi templom. Emeltetésének évét a hátlapjáról ismerjük: ’Az örökkévaló Isten, aki három személyben vagyon, dicsőítésére felálitatta Tóth János Nagy Mácsédi birtokos 1860-ik évben’.” (Balázs-Hrbácsekné 1997, 14)
IrodalomBalázs Klára – Hrbácsekné Noszek Magdaléna: Nagymácséd. Látnivalók. Komárom 1997, 14, Kovács Eszter: A Szentháromság szobra. Nagymácsédi Közlöny III (1997), 1. sz., 8.o.
Az adatfelvétel ideje1999,5.28., 2000.3.1.
Rövid URL
ID28223
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Szent Vendel, Nagymánya [Veľká Maňa]
Szobor – Szent Vendel, Nagymánya [Veľká Maňa]
Település: Nagymánya [Veľká Maňa]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 1945 előtt

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyEgy ház előkertjében
Anyag
Egyéb anyagpolichróm homokkő
Állapot
Datálás1945 előtt
Pontos datálás1935
TelepülésNagymánya [Veľká Maňa]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratKU CTI A CHVALE / BOŽEJ A NA PAMIATKU / PARCELACIE PREVEDENEJ / V ROKU 1929 / POSTAVITI DALI PRIDELCY Z VELKEJ MÁŇI / 1935/ [Lent a talapzaton:] / ELLNER ZL. MORAVCE
LeírásEgy családi ház előkertjének sarkában áll (hsz. 88) a szent ülő alakos szobra. Pásztorruhában, ölében fekete, széles karimájú kalap, drótból készült juhászkampó a bal kezében. Jobb kezét a szívére teszi, jobb lábánál egy bárány hever.
IrodalomLegeza László – Szacsvay Péter: Felvidéki utakon. 3. Szakolcától Esztergomig. Budapest 1996, 115. kép
Az adatfelvétel ideje1999
Rövid URL
ID28203
Módosítás dátuma2021. február 21.

Szobor – Nepomuki Szent János, Nagymegyer [Veľký Meder]
Szobor – Nepomuki Szent János, Nagymegyer [Veľký Meder]
Település: Nagymegyer [Veľký Meder]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyA plébánia előkertjében
Anyag
Egyéb anyaghomokkő
Állapot
Datálás18. század
Pontos datálás1783
Szimbólumkereszt / pálmaág
TelepülésNagymegyer [Veľký Meder]
MegyeKomárom
GyűjtőLiszka József
FeliratEX VOTO POSUIT MDCCLXXXIII
LeírásA plébánia előkertjében áll a tanult kézre valló, szép faragású szobor. Másodlagos elhelyezés, korábban a város szélén egy csatorna partján állott.
Az adatfelvétel ideje1998
Rövid URL
ID28187
Módosítás dátuma2021. december 5.

Feszület – Nagytárkány [Veľké Trakany]
Feszület – Nagytárkány [Veľké Trakany]
Település: Nagytárkány [Veľké Trakany]

Fő téma: feszület

Anyag: beton / öntöttvas

Hely: egyéb hely

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Egyéb helyA falu szélén, az út mellett egy magánportán
Anyagbeton / öntöttvas
Állapotfelújított
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1962
SzimbólumINRI
TelepülésNagytárkány [Veľké Trakany]
MegyeZemplén
GyűjtőTurcsányi Dániel
FeliratO JÉZUSOM NEKED ÉLEK.
O JEZUSOM NEKED HALOK.
O JEZUSOM TIED VAGYOK
ÉLVE. HALVA. AMEN.

1962.
LeírásA Nagy-, és Kistárkány közötti út mellett, Kistárkány község táblája után egy magánportán áll a beton talpazatú, fém feszület. A portán lévő ház lakója szerint az ő és a szomszéd portája még Nagytárkány kataszteréhez tartozik. Talpazata szürkére festett, valószínűleg beton. A feszületen korpusz, a feszület alsó részén angyal, a korpusz felett INRI felirat látható, mely mind fémből készült, s színe fehér. A talapzaton 4 fémcsavarral rögzített tábla látható, rajta felirat.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz objektum körül rendbetartott aprókavicsos terület, melyen cserepekben, virágtartókban elő virágok találhatóak. A portán lévő ház lakója elmondása alapján a feszület már akkor állt, amikor ők odaköltöztek. Az objektumot fia gondozza.
Az adatfelvétel ideje2008, 2016.10.17.
Rövid URL
ID28054
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Nepomuki Szent János – Naszvad [Nesvady]
Szobor – Nepomuki Szent János  – Naszvad [Nesvady]
Település: Naszvad [Nesvady]

Fő téma: szobor

Anyag: egyéb anyag

Hely: útkereszteződés / egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyútkereszteződés / egyéb hely
Helyi megnevezésJánoska
Egyéb helyA Nyitra közelében, a Jánoska-parton található
Anyagegyéb anyag
Egyéb anyagpolichróm homokkő
Állapotfelújításra szorul
Datálás19. század
Szimbólumkereszt
TelepülésNaszvad [Nesvady]
MegyeKomárom
GyűjtőLiszka József
LeírásA Nyitra folyó közelében, a Jánoska-parton, útkereszteződésben, háromlépcsős beton alapon, homokkőből készült lábazaton áll a szent polichróm szobra. Téglaoszlopokkal tagol vaskerítés övezi. Egy középkori elpusztult templom helyére állították, ahogy arról az 1846-os egyházlátogatási jegyzőkönyv is beszámol: „...intra pagum in loco prioris Ecclesiae ad rippam flumini Nitra existit Statua s. Joanis Nepum...“ (Hegedűs–Tóth 2000, Esztergomi Érseki LevéltárLIB 496 [1846], 4). Vö. Szőke Béla 1938; Nevizánsky–Prohászka 2018, 22
IrodalomLiszka József: Állíttatott keresztínyi buzgóságbul. Tanulmányok a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékeiről. Dunaszerdahely: Lilium Aurum 2000, 67. p. Gabriel Nevizánsky – Péter Prohászka: Stredoveký a včasnonovoveký (kostolný) cintorín v Nesvadoch, v polohe Jánoska part (výskum Bélu Szőkeho v rokoch 1938 a 1943). Archaeolgica Historica 43, 2018/1, 21–34. p. (idézett hely: 22) Szőke Béla: A városi múzeum újabb ásatásai Naszvadon. Érsekújvár és Vidéke, 1938. szeptember, 18, 5. p.
Az adatfelvétel ideje1997; 1998; 2010; 2018
Rövid URL
ID27947
Módosítás dátuma2018. szeptember 30.

Szobor – Nepomuki Szent János – Nemespann [Paňa]
Szobor – Nepomuki Szent János  – Nemespann [Paňa]
Település: Nemespann [Paňa]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helya patak mellett
Anyag
Állapotfelújításra szorul
Datálás18. század
Pontos datálás1707
Szimbólumalma / csillag
TelepülésNemespann [Paňa]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratANNO
17
70

ÚJÍTATTA
??????? LAJOS
??????????
186?
LeírásA falun keresztülfutó patak mentén, egy híd mellett áll, magas, hengeres dór oszlop talapzaton a polichróm homokkőből készült szobor. A talapzathoz egy hatágú csillag formájú, fém mécsestartó erősítve. Körülötte vas csőkerítés (újabb).
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírása„…a valószínűleg 1770-ben állíttatott Nepomuki Szent János szobor, amely egy talapzaton álló magas oszlop tetején áll. Talapzatának keretelt archaikus felirata: ANNO / 17 / 70. Egy vas koszorútartó (sic!) is kiáll belőle, ill. 20. századi kerítés fogja körbe. Állítólag a kisemlék színes volt, oldalán az 1867-es felújítás felirata.” A szobor eléggé elhanyagolt, rossz, felújításra szoruló állapotban (2000).
IrodalomCsiffáry Melinda–Csuthy András: Nemespann műemlékei. Remény 25, 2014/32, 8–9. p. [konkrétan: 9. p.]
Az adatfelvétel ideje2000. 4.
Rövid URL
ID27848
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Nepomuki Szent János – Nyárasd [Topoľníky]
Szobor – Nepomuki Szent János  – Nyárasd [Topoľníky]
Település: Nyárasd [Topoľníky]

Fő téma: szobor

Anyag: egyéb anyag

Hely: egyéb hely

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyEgy ház előkertjében
Anyagegyéb anyag
Egyéb anyaghomokkő
Állapot
Datálás18. század
TelepülésNyárasd [Topoľníky]
MegyePozsony
LeírásEgy ház előkertjében áll a szobor, a település közepén.
Az adatfelvétel ideje2000
Rövid URL
ID27831
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Út menti feszület, Nyírágó [Nýrovce]
Út menti feszület, Nyírágó [Nýrovce]
Település: Nyír [Nýrovce]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 1989 után

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Egyéb helyÁgó településrész főutcáján
Anyag
Állapot
Datálás1989 után
SzimbólumINRI
TelepülésNyír [Nýrovce]
MegyeBars
GyűjtőLiszka József
FeliratA szülőföld iránti szeretet / és tisztelet jeléül állította / Énisz Péterné / VALKOVICS IRÉN / Harta/Magyarország / A kitelepítés 60. / évfordulóján.
LeírásMűkő feszület fém korpusszal és INRI-táblával. A felirat-tábla fekete márvány.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaMűvirág-koszorúk lés élővirágok.
Az adatfelvétel ideje2012
Rövid URL
ID27802
Módosítás dátuma2021. március 13.

Harangláb, Nyírágó [Nýrovce]
Harangláb, Nyírágó [Nýrovce]
Település: Nyír [Nýrovce]

Fő téma: harangláb

Anyag: egyéb anyag

Hely: egyéb hely

Datálás: 1918 előtt

Részletek

Fő témaharangláb
Helyegyéb hely
Egyéb helyÁgó településrész főutcáján
Anyagegyéb anyag
Egyéb anyagvasszerkezet
Állapot
Datálás1918 előtt
Szimbólumkereszt
TelepülésNyír [Nýrovce]
MegyeBars
GyűjtőLiszka József
LeírásA település Ágó falurészében fémkonstrukciós harangláb, bádogból készült sátortetővel, rajta fém kereszt. Három harang.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaHasználatban.
Az adatfelvétel ideje2012
MegjegyzésA harangokon van ugyan felirat, de nem sikerült felkapaszkodni és elolvasni őket.
Rövid URL
ID27798
Módosítás dátuma2021. március 13.

Szobor – Nepomuki Szent János, Nyitra [Nitra]
Szobor – Nepomuki Szent János, Nyitra [Nitra]
Település: Nyitra [Nitra]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyA nyitrai vár tövében
Anyag
Állapot
Datálás19. század
Szimbólumkereszt / pálmaág
TelepülésNyitra [Nitra]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
LeírásA vár tövében, a felfelé vezető lépcsőknél áll (másodlagos elhelyezés?) a homokkő szobor.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz első vh. utána nyitrai szobordöntésről szóló hírek talán erre az objektumra vonatkoznak (de ez korántsem biztos).
IrodalomÚjra áll Szent János szobra. Nyitramegyei Szemle 1921. 5. 15., 3. p. Szobor megáldása. Nyitramegyei Szemle 1921. 5. 22., 1–2. p. Liszka József: Nepomuki Szent János és a szimbolikus tér. Egy szakrális kisemlék-típus „üzeneteinek” változásai. Fórum Társadalomtudományi Szemle 14, 2012/1, 63–70. p. Liszka József: Svätý Ján Nepomucký a symbolický priestor. Fórum spoločenskovedná revue 2013, 107–114. p.
Az adatfelvétel ideje2000
Rövid URL
ID27783
Módosítás dátuma2022. október 12.

Kálváriastációk, Perbete [Pribeta]
Kálváriastációk, Perbete [Pribeta]
Település: Perbete [Pribeta]

Fő téma: kálvária

Hely: település szélén / egyéb hely

Datálás: 1918 előtt

Részletek

Fő témakálvária
Helytelepülés szélén / egyéb hely
Egyéb helybúcsújáró helyen
Állapotfelújításra szorul
Datálás1918 előtt
Pontos datálás1902
Szimbólumkereszt
TelepülésPerbete [Pribeta]
MegyeKomárom
GyűjtőLiszka József
Az adatfelvétel ideje2008
Rövid URL
ID27715
Módosítás dátuma2022. november 5.

Út menti feszület – Pered [Tešedíkovo]
Út menti feszület – Pered [Tešedíkovo]
Település: Pered [Tešedíkovo]

Fő téma: feszület

Anyag: öntöttvas / egyéb anyag

Hely: egyéb hely

Datálás: 1918 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Melléktémaútmenti kereszt
Helyegyéb hely
Egyéb helyEgy ház előkertjében
Anyagöntöttvas / egyéb anyag
Egyéb anyagsüttői márvány
Állapot
Datálás1918 előtt
Pontos datálás1901
TelepülésPered [Tešedíkovo]
MegyePozsony
GyűjtőLiszka József
FeliratBűnös ember szállj szivedbe, sirasd meg vétkeidet fontold meg, hogy az Isten fia volt aki érted így meghalt! Krisztus Jézus légy velünk! VÁSZONDI MIHÁLY és SZEKERES MARGIT peredi hívek emelték. 1901 évben BARTOSS JÁNOS peredi lelki pásztor
LeírásEgy ház előkertjében áll ma, ám az állíttatás idején még nem voltak itt házak. Az adatközlő férje dédszülei emeltették földjük végére. Mivel a növekvő forgalom már veszélyeztette, 1961-ben behozták az időközben ide épült ház előkertjébe. Korábban egyszer belecsapott a villám. Adatközlő: Borsányi Jánosné Szabó Aranka (70 év körüli). Pered h.sz. 807
Az adatfelvétel ideje1998
Rövid URL
ID27707
Módosítás dátuma2017. szeptember 11.

Képoszlop – Pereszlény [Preseľany n/Ipľom]

Részletek

Fő témaképoszlop
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésMáriácska
Egyéb helyA község főutcája
Anyag
Állapot
Datálás1945 előtt
TelepülésKéposzlop – Pereszlény [Preseľany n/Ipľom]
MegyeHont
GyűjtőBendík Márta, J. Kráľa 37, Ipolyság, tel.:0908-789 882 b.szabo.marta@gmail.com
LeírásA képoszlop a 17. számú családi ház előtt, a főutcán áll. A magas, masszív oszlopfőben végződő, négyszögletes talapzatra zéldre festett, vasrámás üveg szoborfülkét állítottak, melybe mintegy 30 cm magas emelvényre helyezték a Mária Legszentebb Szíve-szobrot, köréje művirágokból (rózsa, szegfű) font füzért tettek. A csúcsívben végződő szoborfülke tetejét díszes szegély és kereszt díszíti. A kisemléket kékre festett, kapuval ellátott, kovácsoltvas kerítés veszi körül, négy sarkán egy-egy kiemelt vas virágtartóval, a fehérre meszelt talapzatra virágtartóval kombinált kovácsoltvas koszorútartó kart erősítettek. A szoborfülke eredeti, méretesebb, felújított Immaculata-plasztikája, mely Szűz Máriát rózsakoszorúval ábrázolja, a templomban van, mivel a környékbeli lopások miatt a fából készült szobrot oda mentették. A ma látható, jóval kisebb szobrot Mokso Gyuláné helyezte a Mária-házba.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA képoszlop kiskertjében néhány évelő növény látható, de leginkább cserepes virágokkal díszítik. Az adatközlő Píri Mária néni szerint „valamikor” (a 20. sz. első felében) a Mária-ház előtt tartották a májusi, nyári vasárnapokon pedig a délutáni litániákat, amelyeken főleg a lányok és az asszonyok vettek részt. Szeptember 8-án (Kisasszony napján) itt gyülekeztek, imádkoztak és énekeltek hajnalban, hogy a kelő Napban meglássák Szűz Máriát. Fábián János 1867-es tanulmánya (Fábián, 1867: 842) szerint a pereszlényi Szeplőtelen Fogantatás-szobrot Túri György és Szarka Mária állíttatta 1846-ban, Csáky Károly szerint „eredetileg a falu főutcáján állt, de a lopások elől ide menekítették” (Csáky, 2011: 111). Mokso Gyuláné elmondta, hogy az üveg Mária-házat az apósa készíttette, és közvetlenül az út mellett állt. Az Ipolyviskre vezető országút építésekor (kb. az 1960-as évek végén) áthelyezték jelenlegi helyére, távolabb az úttesttől, a régi családi ház elé. Ma is férje, Mokso Gyula gondozza.
Az adatfelvétel ideje2011.11.15.
MegjegyzésA Honti Múzeum őriz egy kettétört, kő Immaculata-szobrot, amit a pereszlényi temetőben találtam, eredeti helye ezidáig ismeretlen.
Rövid URL
ID27658
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Nepomuki Szent János – Pereszlény [Preseľany n/Ipľom]

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Helyi megnevezésJánoska
Egyéb helyA község főutcája
Anyag
Állapotfelújításra szorul
Datálás18. század
Pontos datálás1790
Szimbólumcsillag / kereszt / egyéb szimbólum
TelepülésSzobor – Nepomuki Szent János – Pereszlény [Preseľany n/Ipľom]
MegyeHont
GyűjtőBendík Márta, J. Kráľa 37, Ipolyság, tel.:0908-789 882 b.szabo.marta@gmail.com
FeliratTalapzat elején: Ex voto Talapzat hátoldalán: CURAVIT
NOB.
JOSEPHUS
TOLDI
ANNO
1790
LeírásAz erősen kopott és sérült barokk homokkő szobor a község főutcáján áll, Nepomuki Szent Jánost hajadonfőtt, feje körül csillagos glóriával, bal karján méretes feszülettel ábrázolja. A szent hosszú papi ruhát, csuklyás palástot és csipkés aljú karinget visel, melynek szegélyén sárga festékmaradvány látható. A copfmintás díszítésű magas talapzatot háromlépcsős betonalapra állították, a talapzatba vésett latin nyelvű dedikáció betűit fehérre festették. (Fordítása: Fogadalomból a gyógyulásért nemes Toldi József 1790-ben).
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA falu parkosított főutcáján álló szobrot három oldalról apróvirágú krizantémmmal (Chrysanthemum) ültették körül, a növényeket a közelben lakók ápolják. Mindenszentekkor a Jánoskánál is mécsest gyújtanak a helybeliek.
Az adatfelvétel ideje2011.11.15.
Rövid URL
ID27647
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.