Szakrális Kisemlék Archívum

A Szakrális Kisemlék Archívum és a Temető Dokumentáció az Etnológiai Központ gyűjteménye, közel 2000 objektumot és több mint 8000 fotót, térképet, rajzot valamint dokumentumot tartalmaz
1 2 3 4 5 8
229 találat

Kálváriajelenet, Párkány [Štúrovo]
Kálváriajelenet, Párkány [Štúrovo]
Település: Párkány [Štúrovo]

Fő téma: kálvária

Anyag:

Hely: templom mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témakálvária
MelléktémaSzűz Mária, Evangelista Szent János
Helytemplom mellett
Anyag
Állapot
Datálás18. század
Pontos datálás1766
TelepülésPárkány [Štúrovo]
MegyeEsztergom
GyűjtőLiszka József; L. Juhász Ilona (foto)
FeliratKOVÁTS JÁNOS / ÚJITATTA / 1830 / 1766
LeírásA korábban a mai Vadas fürdő bejárata közeli dombon álló kálváriajelenet 1977 óta a templomkertben, közös, háromlépcsős beton talapzaton áll. Vöröses homokkőből készítve. Krisztus keresztje mellett Mária és János szobrai. A feszület talapzatába vésett feliraton kívül festett fekete betűnyomok egy további (későbbi) feliratról is tanúskodnak, ám ez utóbbi teljesen olvashatatlan.
IrodalomGerstner Ákos: Párkány kulturális öröksége és régészeti emlékei. Párkány 2012, 13. p.
Az adatfelvétel ideje1997; 2010
Rövid URL
ID101736
Módosítás dátuma2021. október 16.

Római katolikus templom, Párkány [Štúrovo]
Római katolikus templom, Párkány [Štúrovo]
Település: Párkány [Štúrovo]

Fő téma: templom

Anyag: / beton / tégla

Hely: település központban

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
Helytelepülés központban
Anyag / beton / tégla
Állapot
Datálás18. század
Szimbólumkereszt
TelepülésPárkány [Štúrovo]
MegyeEsztergom
GyűjtőLiszka József
LeírásSzent Imre plébániatemplom.
Az adatfelvétel ideje1997
Rövid URL
ID101732
Módosítás dátuma2021. április 9.

Szobor – Nepomuki Szent János, Szőgyén [Svodín]
Szobor – Nepomuki Szent János, Szőgyén [Svodín]
Település: Szőgyén [Svodín]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: víz mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyvíz mellett
Anyag
Állapotfelújításra szorul
Datálás18. század
Pontos datálás1792
TelepülésSzőgyén [Svodín]
MegyeEsztergom
GyűjtőLiszka József
Felirat┼ / HONORIBUS / DiUiĐOANNiS NEPOMICENi / GEORIiUS BENYUSS PAROCHUS / SZOLCYINiENSiS. / ET. / SOBOR BENEDiCTA / SZMRTNIK. / ANNO 1792. / POSUiT.
LeírásA beton talapzaton álló polichróm homokkő szobor Magyarszőgyén főútján a két templom között, egy nagy kanyarban (a Téglás kocsma előtt) található. A felirat süttői mészkő táblán. Vaskerítés. A szobor az idős emberek visszaemlékezése alapján is eredeti helyén van, a közelben folyik a Dobra patak.
Az adatfelvétel ideje2013
Rövid URL
ID101591
Módosítás dátuma2021. március 26.

Szobor – Mária mennybevétele, Csetnek [Štítnik]
Szobor – Mária mennybevétele, Csetnek [Štítnik]
Település: Csetnek [Štítnik]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: templom mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helytemplom mellett
Anyag
Állapot / felújított
Datálás18. század
Pontos datálás1754
TelepülésCsetnek [Štítnik]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőLiszka József
LeírásPestisoszlop, a lábazaton a négy evangelista domborművével.
Az adatfelvétel ideje2019; 2023
Rövid URL
ID101484
Módosítás dátuma2023. július 31.

Római katolikus templom, Csetnek [Štítnik]
Római katolikus templom, Csetnek [Štítnik]
Település: Csetnek [Štítnik]

Fő téma: templom

Anyag: / beton / tégla

Hely: település központban

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
Helytelepülés központban
Anyag / beton / tégla
Állapotfelújításra szorul
Datálás18. század
Pontos datálás1753
Szimbólumkereszt
TelepülésCsetnek [Štítnik]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőLiszka József
FeliratTadeus Júdás tiszteletére felszentelt templom.
Az adatfelvétel ideje2019
Rövid URL
ID101479
Módosítás dátuma2021. március 22.

Szobor – Nepomuki Szent János, Betlér [Betliar]
Szobor – Nepomuki Szent János, Betlér [Betliar]
Település: Betlér [Betliar]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: templom mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helytemplom mellett
Anyag
Állapotfelújításra szorul / rossz
Datálás18. század
TelepülésBetlér [Betliar]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőLiszka József
LeírásA római katolikus templom kertjében egy rendkívül rongált, alig beazonosítható, homokkő (talán) Nepomuki Szent János-szobor torzó.
Az adatfelvétel ideje2019; 2022
Rövid URL
ID101454
Módosítás dátuma2022. április 4.

Római katolikus templom, Cseklész [Bernolákovo]
Római katolikus templom, Cseklész [Bernolákovo]
Település: Cseklész [Bernolákovo]

Fő téma: templom

Anyag: / beton / tégla

Hely: egyéb hely

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
Helyegyéb hely
Egyéb helyaz Esterházy-kastély közelében
Anyag / beton / tégla
Állapot / felújított
Datálás18. század
Szimbólumkereszt
TelepülésCseklész [Bernolákovo]
GyűjtőLiszka József
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID101420
Módosítás dátuma2021. március 14.

Szobor – Nepomuki Szent János, Dunamocs [Moča]
Szobor – Nepomuki Szent János, Dunamocs [Moča]
Település: Dunamocs [Moča]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: víz mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyvíz mellett
Egyéb helyA Duna parton
Anyag
Állapotfelújított
Datálás18. század
Pontos datálás1778
TelepülésDunamocs [Moča]
MegyeEsztergom
GyűjtőLiszka József
FeliratW I L / K K M / 1778
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID101412
Módosítás dátuma2021. május 8.

Út menti feszület, Bánkeszi (Bánov)
Út menti feszület, Bánkeszi (Bánov)
Település: Bánkeszi [Bánov]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: település szélén

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témafeszület
Helytelepülés szélén
Anyag
Egyéb anyaghomokkő
Állapot / felújított
Datálás18. század
Pontos datálás1777
SzimbólumINRI
TelepülésBánkeszi [Bánov]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratZP 1777
Az adatfelvétel ideje2019
Rövid URL
ID32094
Módosítás dátuma2021. október 11.

Harangtorony – Almágy [Gemerský Jablonec]
Harangtorony – Almágy [Gemerský Jablonec]
Település: Almágy [Gemerský Jablonec]

Fő téma: harangtorony

Anyag: / beton / tégla / bádog

Hely: templom mellett

Datálás: 18. század / 19. század

Részletek

Fő témaharangtorony
Helytemplom mellett
Anyag / beton / tégla / bádog
Állapot
Datálás18. század / 19. század
Szimbólumkereszt
TelepülésAlmágy [Gemerský Jablonec]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőFoglár Gabriel
Az adatfelvétel ideje2009
Rövid URL
ID32085
Módosítás dátuma2019. május 2.

Temetői feszület – Tótmegyer [Palárikovo]
Temetői feszület – Tótmegyer [Palárikovo]
Település: Tótmegyer [Palárikovo]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: temető

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témafeszület
MelléktémaSzűz Mária
Helytemető
Anyag
Állapotfelújított
Datálás18. század
SzimbólumINRI
TelepülésTótmegyer [Palárikovo]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratVotívny kríž premiestnený v roku 2012 na pamiatku zaniknutého kostola s cintorínom
LeírásA régi temető helyén kialakított emlékparkban (kvázi szakrális tér a Nepomuki Szent János szoborral és egy háborús emlékművel) áll a szépen felújított, masszív, homokkő feszület. A lábazatba mélyített, plasztikus Mária-ábrázolással. A talapzat alján fekete márvány táblán a szekundér felirat.
Az adatfelvétel ideje2014
Rövid URL
ID32054
Módosítás dátuma2019. április 12.

Római katolikus templom – Tótmegyer [Palárikovo]
Római katolikus templom – Tótmegyer [Palárikovo]
Település: Tótmegyer [Palárikovo]

Fő téma: templom

Anyag: / tégla

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
MelléktémaNepomuki Szent János
Anyag / tégla
Állapot
Datálás18. század
Szimbólumkereszt
TelepülésTótmegyer [Palárikovo]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
LeírásA római katolikus templom 1745-ben épült a Károlyi család által (1747-ben lett felszentelve), a 20. században átépítették. Nepomuki Szent János tiszteletére van felszentelve. A bejárat fölött a Károlyiak címere. Az oltárképen az imádkozó Nepomuki Szent János látható.
Az adatfelvétel ideje2014
Rövid URL
ID32047
Módosítás dátuma2019. április 5.

Szobor – Nepomuki Szent János – Tótmegyer [Palárikovo]
Szobor – Nepomuki Szent János – Tótmegyer [Palárikovo]
Település: Tótmegyer [Palárikovo]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: útkereszteződés

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helyútkereszteződés
Egyéb helyegykori temető helyén létesített park szélén
Anyag
Állapotfelújított
Datálás18. század
Pontos datálás1788
Szimbólumkereszt / pálmaág / püspöksüveg / csillagglória
TelepülésTótmegyer [Palárikovo]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratAD 1788 FE GK DB
LeírásEgy, a régi temető helyén kialakított mesterséges park (afféle szakrális tér) szélén, kétlépcsős beton alapon áll a karcsú és magas homokkő lábazat, amin Nepomuki Szent János polichróm homokkő szobra van elhelyezve. Aranyozott fém csillaglória. A lábazaton, kb. háromnegyednyi magasságban kovácsoltvas lámpatartó kar, a lámpatesten ereszt szimbólum. A felirat a lábazat kövébe vésve e fölött.
Az adatfelvétel ideje2014
Rövid URL
ID32035
Módosítás dátuma2019. április 11.

Út menti feszület – Jászfalu [Jásová]
Út menti feszület – Jászfalu [Jásová]
Település: Jászfalu [Jasová]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: település szélén / útkereszteződés

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témafeszület
Helytelepülés szélén / útkereszteződés
Anyag
Datálás18. század
TelepülésJászfalu [Jasová]
MegyeKomárom
GyűjtőLiszka József
LeírásA falu szélén, Csúz irányában betontalapzaton áll a homokkőből készült feszület. Vascsövekből készült, zöldre festett 20. század második felében készült kerítéssel körbevéve, rajta művirágok, művirágkoszorúk kötözve. Kétoldalról egy-egy puszpáng bokor.
Az adatfelvétel ideje1997
Rövid URL
ID31969
Módosítás dátuma2019. március 5.

Római katolikus templom – Imreg [Brehov]
Település: Imreg [Brehov]

Fő téma: templom

Anyag: / tégla

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
MelléktémaAssisi Szent Ferenc
Anyag / tégla
Állapot
Datálás18. század
Pontos datálás1767
Szimbólumkereszt
TelepülésImreg [Brehov]
MegyeZemplén
GyűjtőLiszka József
LeírásA minoriták Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt temploma és kolostora 1767 és 1769 között épült. 1950-ben megújították. A bejárat fölött a ferencesek jelképe (keresztbe rakott karok). Búcsújáró hely.
IrodalomBarna Gábor: Kistáji kapcsolatok az Ung vidékén – a búcsújárás. Honismeret 17, 1989/3, 69–71. p. Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom: Búcsújárók könyve. Balassagyarmat: Novitas b. Kft. 1991, 131–132. p.
Az adatfelvétel ideje2008
Rövid URL
ID31953
Módosítás dátuma2019. február 23.

Római katolikus templom – Pinc [Pinciná]
Római katolikus templom – Pinc [Pinciná]
Település: Pinc [Pinciná]

Fő téma: templom

Anyag: / tégla / bádog

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
MelléktémaSzűz Mária, MIndenszentek
Anyag / tégla / bádog
Állapot
Datálás18. század
Szimbólumkereszt
TelepülésPinc [Pinciná]
MegyeNógrád
LeírásA római katolikus templom az orsós településszerkezet fő utcáján áll. Patrocínium: Mindenszentek. A bejárati ajtó fölött, szoborfülkében Szűz Mária szobra.
Rövid URL
ID31947
Módosítás dátuma2019. február 15.

Római katolikus templom – Medve [Medveďov]
Római katolikus templom – Medve [Medveďov]
Település: Medve [Medveďov]

Fő téma: templom

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
MelléktémaSzent Anna
Állapot
Datálás18. század
Szimbólumkereszt
TelepülésMedve [Medveďov]
MegyeGyőr
GyűjtőLiszka József
FeliratA templom bejárata melletti emléktábla felirata: MEDVEI - templom épült 1793 - 1818 FELSZENTELVE SZENT ANNA TISZTELETÉRE UTOLSÓ TATAROZÁS 2002-BEN ISTEN DICSŐSÉGÉRE, NÉPEK ADOMÁNYÁBÓL 2006
Az adatfelvétel ideje2009
Rövid URL
ID31938
Módosítás dátuma2019. február 14.

Római katolikus templom – Egeg [Hokovce]
Római katolikus templom – Egeg [Hokovce]
Település: Egeg [Hokovce]

Fő téma: templom

Anyag: / tégla

Hely: egyéb hely

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
MelléktémaSzent Péter és Pál
Helyegyéb hely
Egyéb helya település orsós szerkezetű főutcája
Anyag / tégla
Állapotfelújított
Datálás18. század
Pontos datálás1743
Szimbólumkereszt
TelepülésEgeg [Hokovce]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
LeírásA Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt, római katolikus temploma, kora gótikus elemeket is tartalmazva, majd 1743-ban barokkizálva, mai formáját a 19. század közepén kapta.
Az adatfelvétel ideje2018
Rövid URL
ID31927
Módosítás dátuma2019. január 25.

Út menti feszület – Málas [Málaš]
Település: Málas [Málaš]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: település szélén

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témafeszület
Helytelepülés szélén
Anyag
Állapotfelújításra szorul
Datálás18. század
TelepülésMálas [Málaš]
MegyeBars
GyűjtőLiszka József
LeírásA málladozó homokkő feszület a falu végén, az utolsó ház előkertjében áll (h.sz. 264)
Az adatfelvétel ideje1999
Rövid URL
ID31921
Módosítás dátuma2019. január 24.

Temetői feszület 4. – Ebed [Obid]
Temetői feszület 4. – Ebed [Obid]
Település: Ebed [Obid]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: temető

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témafeszület
Helytemető
Anyag
Állapotfelújításra szorul
Datálás18. század
Pontos datálás1787
Szimbólumkoponya, csontváz
TelepülésEbed [Obid]
MegyeEsztergom
GyűjtőVataščin Péter
FeliratHivek aludjatok [...] [...] Végső [...] [...]   ANO1787
LeírásA falu temetőjének homokkőből készült fő központi keresztje, s Nepomuki Szent János szobra után a legrégebbi kisemlék. A temető déli részének jelenleg nem túlságosan gondozott részében magasodik, jól látható a déli határ több részéről is. Környezetében néhány 19. századi és 20. század eleji sír található. Előbbiek a legrégebbi fellelhető temetkezési helyek (Mihala József, Nagy Mihal plébánosok és egy fiatalon elhunyt jegyző, Szokolovszky Elek sírjai – mindegyik a 19. század első feléből). Anyaga homokkő, a korpusz is ebből készült. Állapotán meglátható a régisége, a belevésett szövegből csak néhány szó olvasható le. Plasztikus koponya-szimbólum. Stílusában valószínűleg a „Bánomi kereszttel” egykorú.
Az adatfelvétel ideje2009
MegjegyzésEmeltetése nagy valószínűséggel az új temető alapításának idejével esik egybe. A második katonai felmérésen már jelölik a helyét, kis részen négyzetalakban körül van kerítve, amely csak a töredéke a mostani temető területének. A bevésett dátumtól visszamenőleg a temetkezés a mai templom mögött az ún. „kopott temetőben” történt. Oldalról nézve néhány fokos dőlés állapítható meg, azonban az alapját már többször is megerősítették, így az állása viszonylag stabil. Évközben is gyakran, Mindenszentek és Halottak napja idején viszont mindig gyújtanak előtte gyertyát, mécsest. Az egykori keresztjáró napok idején mindig az egyik esti állomás volt.
Rövid URL
ID31916
Módosítás dátuma2021. október 26.

Római katolikus templom – Hévmagyarád [Malinovec]
Római katolikus templom – Hévmagyarád [Malinovec]
Település: Hévmagyarád [Malinovec]

Fő téma: templom

Anyag: beton / tégla

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
Anyagbeton / tégla
Datálás18. század
Szimbólumkereszt
TelepülésHévmagyarád [Malinovec]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
LeírásA Szűz Mária mennybevétele titulusú római katolikus temploma 1741-ből származik. A bejárat fölötti szoborfülkében Nepomuki Szent János, alighanem fából faragott, festett szobra.
Az adatfelvétel ideje2018
Rövid URL
ID31757
Módosítás dátuma2018. augusztus 28.

Római katolikus templom – Alsópél [Dolný Pial]
Római katolikus templom – Alsópél [Dolný Pial]
Település: Alsópél [Dolný Pial]

Fő téma: templom

Anyag: tégla

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
Anyagtégla
Állapot
Datálás18. század
Szimbólumkereszt
TelepülésAlsópél [Dolný Pial]
MegyeBars
GyűjtőLiszka József
LeírásA Szent András apostol tiszteletére szentelt, római katolikus templomát 1744-ben a Thurzó család építtette barokk stílusban. 1902-ben megújították.
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID31706
Módosítás dátuma2018. augusztus 13.

Szobor – Magyarok Nagyasszonya – Nyitraszőllős [Vinodol]
Szobor – Magyarok Nagyasszonya – Nyitraszőllős [Vinodol]
Település: Szőllős [Vinodol]

Fő téma: szobor

Anyag: / beton

Hely: templom mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helytemplom mellett
Anyag / beton
Állapot / felújított
Datálás18. század
Pontos datálás1701; 2009
TelepülésSzőllős [Vinodol]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratHonorI IesV, et MarIa VIrgInIs posVIt et erIgI fecIt. LaDIsLaVs SzörénI 1701   (lásd még a leírást!)
LeírásA templomkertben, a római katolikus templom baloldalán, annak háttal áll a beton alapra helyezett, homokkőből készült, magas hasábos talapzatra helyezett korinthoszi oszlopon nyugvó Magyarok Nagyasszonya-szobor. A felirat a hasábos talapzatba vésve, az alatt, a beton alap elülső oldalán a felújítást megörökítő rézből készül emléktábla:   MARIÁNSKY STĽP Z ROKU 1701 REŠTAUROVANÝ Z FINANČNEJ ZBIERKY VERIACICH, RUŽENCOVÉHO BRATSTVA A PRÍSPEVKU OBČIANSKEHO ZDRUŽENIA ZOULUS august 2009   „Najstaršou stavebnou pamiatkou obce Vinodol, je Mariánsky barokový stĺp, postavený v roku 1701. Stĺp dal postaviť biskup sirmijský, barón Ladislav Szörényi.” http://obec-vinodol.sk/kulturno-historicky-potencial/ (2018.01.11.)
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID31670
Módosítás dátuma2018. január 11.

Kálváriajelenet, Verebély [Vráble]
Kálváriajelenet, Verebély [Vráble]
Település: Verebély [Vráble]

Fő téma: kálvária

Anyag:

Hely: templom mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témakálvária
MelléktémaEvangélista Szent János; Szűz Mária; Magdolna
Helytemplom mellett
Anyag
Állapotfelújított
Datálás18. század
SzimbólumINRI
TelepülésVerebély [Vráble]
MegyeBars
GyűjtőLiszka József
LeírásA római katolikus templom mellett, három szintes, beton alapon nyugvó, barokk, homokkőből készült kálváriajelenet, egy központi feszületből, Szűz Mária, Magdolna (a kereszt tövében) és Keresztelő Szent János alakjával, valamint egy-egy térdeplő angyalfigurával. A szoborcsoport részben balusztráddal kerítve.
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID31660
Módosítás dátuma2021. október 16.

Római katolikus templom, Verebély [Vráble]
Római katolikus templom, Verebély [Vráble]
Település: Verebély [Vráble]

Fő téma: templom

Anyag: tégla

Hely: egyéb hely

Datálás: 18. század

Részletek

Fő tématemplom
Helyegyéb hely
Anyagtégla
Állapot
Datálás18. század
Szimbólumkereszt
TelepülésVerebély [Vráble]
MegyeBars
GyűjtőLiszka József
LeírásA római katolikus templom a Nagyboldogasszony tiszteletére van felszentelve.
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID31652
Módosítás dátuma2022. szeptember 7.

Kálváriajelenet – Szőgyén [Svodín]
Kálváriajelenet – Szőgyén [Svodín]
Település: Szőgyén [Svodín]

Fő téma: feszület / szobor / kálvária

Anyag:

Hely: templom mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témafeszület / szobor / kálvária
Helytemplom mellett
Anyag
Állapot
Datálás18. század
SzimbólumINRI
TelepülésSzőgyén [Svodín]
MegyeEsztergom
GyűjtőLiszka József
FeliratA feszület talapzatán:   1710 (1770?)
LeírásA homokkőből készült barokk kompozíció feszületet és Szűz Mária valamint János (?) szobrát tartalmazza. Úgy néz ki, mintha egy teljesebb kálvária részét képezné. Szilágyi István terminológiáját használva ezért kálváriajelenetnek tekinthető. „A Nagyboldogasszony templom előtt találjuk az 1710-ben felállított két szobrot és köztük a feszületet” (Gábris 1995, 162). Egy, a Nagyboldogasszony templomról készült fénykép alapján a feszület és a két kísérő szobor mintha nem közvetlenül a templom előtt állna, hanem az út másik oldalán, egy kisebb magaslaton. (Laczkó 2008, 2. kép)
IrodalomGábris József: Szőgyén. Szőgyén 1995, 162. p. Laczkó Gábor szerk.: Fénnyel írott történelem. XX. századi szőgyéni életképek. Szőgyén: Szőgyén Öröksége Társaság 2008, 2. kép
Az adatfelvétel ideje1998; 2013
Rövid URL
ID31568
Módosítás dátuma2017. december 29.

Kápolna – Szőgyén (Svodín)
Kápolna – Szőgyén (Svodín)
Település: Szőgyén [Svodín]

Fő téma: kápolna

Anyag: beton / tégla

Hely: település szélén

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témakápolna
MelléktémaSzentcsalád-kápolna
Helytelepülés szélén
Helyi megnevezésszent család kápolna; kápolnácska; kiskápolna; diós kápolna
Anyagbeton / tégla
Állapotfelújított
Datálás18. század
TelepülésSzőgyén [Svodín]
MegyeEsztergom
GyűjtőLiszka József; Vadkerti Tibor
FeliratKAPLNKA SVÄTEJ RODINY V ZNAMENÍ VÄČNÉHO SVETLA MAĹOVAL, JÁNOS KÁNTOR VÝTVARNÝ UMELEC v r. 2003. A SZENT CSALÁD-KÁPOLNA AZ ÖRÖK FÉNY JEGYÉBEN FESTETTE, KÁNTOR JÁNOS FESTŐMŰVÉSZ 2003-ban.
LeírásA Diós tér területén található, egy útelágazásnál a domb tetején. A kápolna előtt áll a Diós feszület is, a feszület korábban itt állt már, mint maga a kápolna. A kápolnát 1826-ban épített egy juhász, akinek a neve Turcsik János volt. A kápolna szerves részét képezte a körmenteknek, amely húsvét előtt volt, és amely során az egyik nap, ezt a kápolnát látogatták meg. A harmadik napon látogattak el a kápolnába, ahol szentmise volt családjaikért. A kápolna nagyon kicsi, belseje kb. 2x2 m, egy oltár található benne, kétoldalt pedig ablak, amelyen fa zsalugáter van, és vasráccsal van ellátva. 1992-ben az önkormányzat felújítatta, majd 2003-ban Kántor János festőművész festette ki belsejét. A kápolnán külső falán márványtáblán a felirat.

(Vadkerti Tibor szakdolgozatából, SJE, 2012)

Maga az épület nyeregtetős, cseréppel borítva, tetején vas kereszttel. Az oltárkép (19. sz.) a Szent családot ábrázolja a gyermek Jánossal. Az oltárba süllyesztett ereklyét (kinek az ereklyéje?) süttői mészkőből készült, tükörsima lap fedi. Nyilván a sok érintéstől vált ilyen simára. Az oltáron porcelánszobrok. Balról jobbra: egy kisebb és egy nagyobb Jézus-szíve szobor, középen, az oltárkép előtt Páduai Szent Antal szobra, előtte egy feszület, jobbra: Mária-szíve szobor, mögötte egy nagyobb Gonzágai Szent Alajos (?) szobor. Az oltáron két oldalt 2–2 gyertyatartó. Az oltár előtt, tkp. a térdeplőn Árpád házi Szent Erzsébet szobra. Kántor János rikító színű, olykor Grünewaldra hajazó (főleg a mennyezeti kép!) falfestményei Krisztus szenvedéstörténetéből mutatnak be, olykor aktualizált (szuronyos német katonák!) jeleneteket. A bejáratnál a két sarokra Szent Péter és Pál alakja került. (L.J. 2013)
IrodalomGábris József: Szőgyén. Szőgyén 1995 Szabó József: Visszaemlékezés Szölgyénre. Magyar Sion 3, 1865, 334–359, 414–425. p.
Az adatfelvétel ideje1998; 2012; 2013
Megjegyzés"Midőn a mirigyhalál 1710. évben dühöngött, Kontra Mihály, magyar-szölgyéni lakos sz. Simon és Júdás tiszteletére kápolnát emelt. Évek után megrongáltatván, jótevőre talált Major Gáspárban, ki 1774. év körül a kápolnát kijavíttatta és szent Sebestyén és Rochus tiszteletére felszentelte. Miután pedig az 1780. utáni vihar ezt is megsemmisítette, mint sok más üdvös intézeteket, Jurcsik János, szinte magyar-szölgyéni juhász 1826. csak nem az előbbi kápolna helyén egy ujat építtetett, mely azon évben a szent család tiszteletére felszenteltetett. Keresztjáró hétben, kedden a sz. Mihály templomából ide vezettetik a körmenet." (Szabó 1865, 414) „A nagy pestisjárvány esztendejében — 1710-ben — Kontra Mihály Simon és Júda tiszteletére kápolnát emelt Magyarszőgyénben. Annak a kápolnának az elődjéről van szó, mely a volt Diósliget sarkában, az út feletti dombon található. Ez a ma már lakott vidék, akkor még a falu széle volt. Kapcsolódott később a kopott temetőnek nevezett területhez, mely ezen épülettől nyugatra, a fehérkereszt felé terült el. A temető akkor még működött, ide temették a járvány nagyszámú áldozatát is. Évtizedek múltán a kápolna megrongálódott, 1774 táján Major Gáspár kijavíttatta. 1780 körül a hatalmas szélvihar teljesen megsemmisítette. Jurcsik János juhász 1826-ban az előbbi helyére újat épített a Szent család tiszteletére. Hosszú ideig, a keresztjáró napok keddjén, minden esztendőben körmenet ment ide és szertartás volt az épületben...” (Gábris 1995, 160)
Rövid URL
ID31558
Módosítás dátuma2017. december 28.

Kápolna – Szentháromság – Érsekújvár (Nové Zámky)

Részletek

Fő témakápolna
MelléktémaSzentháromság
Helytelepülés szélén / útkereszteződés
Anyag / tégla
Állapot
Datálás18. század
Pontos datálás1722
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratA bejárat fölött: A Szentháromság egy Isten dicsőségére SKULTÉTY JAKAB 1722   A bejárattól jobbra: E kápolna balján egy sírban nyugszanak BERNOLÁK ANTAL … 1813. jan. 15. LAURO ISTVÁN 1814. febr. 10. plébánosok, s FLENGER MIHÁLY 1825. ápr. 21. a nevét viselő leány intézet alapítója. Imádkozzunk érettük!   Az ajtótól balra pedig egy másik, fekete márványtáblán:   TU ODPOČÍVA ANTON BERNOLÁK UMREL, AKO R. KAT. FARÁR, DEKAN A ŠKOLDOZORCA V NOVÝCH ZÁMKOCH MUŽ O NÁROD VYSOKO ZASLÚŽILÝ LI TERÁRNOU ČINNOSŤOU VYNIKAJÚCI NARODIL SA 4. OKT. 1762 V SLANICI NA ORAVE, ZOMREL 10. JANUÁRA 1813 V NOVÝCH ZÁMKOCH. VEČNÁ SLAVNÁ MU PAMÄŤ V NÁRODE! ČS. OSV. JEDNOTA
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID31413
Módosítás dátuma2017. december 29.

Út menti feszület – Érsekújvár (Nové Zámky)
Út menti feszület – Érsekújvár (Nové Zámky)
Település: Érsekújvár [Nové Zámky]

Fő téma: feszület

Anyag: / öntöttvas

Hely: település szélén

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témafeszület
Helytelepülés szélén
Anyag / öntöttvas
Állapotfelújításra szorul
Datálás18. század
Pontos datálás1799
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
Felirat1799   Állíttatta RUFFI ISTVÁN Javíttatta JUHÁSZ JÁNOS [mintha a János név előtt más lett volna, s utólag az levésve, a JÁNOS meg bele lett volna vésve] DOBCSÁNYI MÁRIA 1937
LeírásA Tardoskedd felé vezető út mellett, az érsekújvári kataszter határán áll a homokkő lábazatra helyezett öntöttvas feszület. A lábazat párkányán egy csonka gúla szerű emelvény, a homlokzati oldalon egy Szűz Mária dombormű. A sasvári búcsúsokat állítólag eddig kísérték ki a hozzátartozók, és itt is várták visszatértükben.
Az adatfelvétel ideje1998; 2014
Rövid URL
ID31406
Módosítás dátuma2017. szeptember 27.

Út menti feszület – Érsekújvár (Nové Zámky)

Részletek

Fő témafeszület
Helytemplom mellett / település szélén
Anyag
Egyéb anyaghomokkő
Állapotfelújításra szorul
Datálás18. század
Pontos datálás1798
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
Felirat1798   PROCHÁZKA ANDRÁS Újíttatta 1889
LeírásA Szentháromság-kápolna tőszomszédságában áll a homokkő feszület, kőből faragott korpusszal és INRI-táblával.
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID31398
Módosítás dátuma2017. szeptember 27.

1 2 3 4 5 8
229 találat