Szakrális Kisemlék Archívum

A Szakrális Kisemlék Archívum és a Temető Dokumentáció az Etnológiai Központ gyűjteménye, közel 2000 objektumot és több mint 8000 fotót, térképet, rajzot valamint dokumentumot tartalmaz

Út menti feszület, Gyetva [Detva]
Út menti feszület, Gyetva [Detva]
Település: Gyetva [Detva]

Fő téma: feszület

Anyag: fa

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytemplom mellett
Anyagfa
Állapot / felújított
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1977
SzimbólumIHS / INRI / szív / szőlőfürt / szegek
TelepülésGyetva [Detva]
GyűjtőLiszka József
LeírásA gyetvai Assisi Szent Ferenc tiszteletére felszentelt római katolikus templom mellett két gyetvai típusú kereszt is álló. Mintegy sűrítményei e kisemléktípusnak, ezért érdemes innen indulni, sőt még egy kicsit el is időzni náluk. A régebbi a templom tengelyével párhuzamosan, annak déli oldalánál található. A kereszt függőleges szára (nagyjából négy–öt méter magas lehet) három oldalról van megmunkálva. A hátsó lapja, ahogy ez a gyetvai típusú keresztekre (mind a sírkeresztekre, mind az út menti feszületekre) általában is jellemző, síma. A lábtól felfelé haladva a homlokzati síkon nyolc, vízszintesen tagolt felület figyelhető meg, ezek tartalmilag és formailag részben ismétlődnek a szomszédos oldalsíkban. Maguk a díszítmények domborműszerű befaragások, a színes festéssel is hangsúlyozott motívumok plasztikusan kiemelkednek a barnára lekent háttérből. Alulról haladva tehát az első, élére állított, fehér keretezésű téglalapmezőben kétoldalról egy-egy fehér gyertyatartó, égő gyertyákkal, középen piros szívből kinövő, margaréta-szerű, fehér, ötszirmú virág (ugyanez ismétlődik kétoldalt, a keresztszár megfelelő oldallapjain). A téglalapot alulról és felülről egy-egy piros sávból kialakított félkör zárja. Benne lent egy fehér rózsa(?)fej, fent pedig az évszám: 1977. Ezt követi egy fehér szegélyezésű, piros festéssel kitöltött korong, benne fehérrel kiemelt IHS (a neki megfelelő oldalsávokban egy-egy, színezett rozetta). A következő, pirossal keretezett téglalap-mezőben sárga vázában kétvirágú harangvirág, ami a megfelelő oldalsó lapokon ismétlődik. E fölött fehér keretezésű, fent félkörívben záruló, két részre bontott téglalapmező. Alsó részében egy plexivel fedett vájat (afféle szoborfülke), benne három, hegyükkel lefelé álló, fent legyezőszerűen széttartó vasszöggel, fölötte egy következő, ugyancsak plexivel fedett szoborfülke, benne Szűz Mária félalakos, imádkozó domborművével (a megfelelő oldalsávokban, az előlaphoz hasonló, fehér keretezésű, fent félkörívben záruló téglalap mező, kétoldalt egy-egy fehér gyertyatartóval, gyertyával, illetve középen piros szívből kinövő stilizált, meghatározhatatlan virággal). Tovább haladva fölfelé ezt követően a kereszt szárának elülső két éle le van kerekítve (ezzel egybefüggő, élekkel nem elválasztott mezőfelülelet hozva létre), amit egy középütt, piros szívből kinővő kék szőlőfürtökkel és nagy szőlőlevbelekkel megrakott inda gyakorlatilag teljesen kitölt. Az egészet, akár egy ión oszlopfejet imitálva, volutás motívum zárja mindhárom oldalról, majd ugyancsak mindhárom oldalon egy-egy színes rozetta következik, s az egész fölött, már az öntöttvas korpusz lábánál, keret nálkül, piros szívből kinövő stilizált (meghatározhatatlan) virág. A kereszt felső három, rövidebb szárán, illetve karján, egy-egy, piros szívből kinövő, margarétaszerű virág díszíti. A felsőt némileg takarja egy, valamilyen öntvényből, alighanem öntöttvasból készült INRI-tábla. Az egész kompozíciót felülről csipkézett szegélyű bádogborító fedi. A faragványon, elől a lábnál J. Fekiač szignója is látható. Rudolf Bednárik már a 20. század közepén alkotó Jozef Fekiač kapcsolatban megjegyzi, hogy motívumkincsét helyi népviseleti motívumok és a Szlovák Nemzeti Múzeum turócszentmártoni gyűjteményében található dokumentáció alapján variálja. Egyik legjelentősebb alkotásaként a gyetvai templom mellett álló, a fentiekben bemutatott faragott feszületet mondja, illetve a tátrai szimbolikus temetőben áll mintegy 60, továbbá a környező településeken nagyjából 10 alkotása (Bednárik 1972, 91)
Az adatfelvétel ideje2021
Rövid URL
ID102479
Módosítás dátuma2021. szeptember 15.

Lourdesi barlang, Alsószemeréd [Dolné Semerovce]
Lourdesi barlang, Alsószemeréd [Dolné Semerovce]
Település: Alsószemeréd [Dolné Semerovce]

Fő téma: lourdesi barlang

Anyag:

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témalourdesi barlang
Helytemplom mellett
Anyag
Állapot
Datálás1989 előtt
TelepülésAlsószemeréd [Dolné Semerovce]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
Az adatfelvétel ideje2021
Rövid URL
ID102407
Módosítás dátuma2021. augusztus 14.

Kápolna – Szent Orbán, Garamkövesd [Kamenica nad Hronom]

Részletek

Fő témaszobor / kápolna
Helyszőlőhegy
Állapotfelújított / elpusztult
Datálás19. század / 1989 előtt
Pontos datálás1825
Szimbólumkönyv / püspöksüveg / szőlőfürt
TelepülésGaramkövesd [Kamenica nad Hronom]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
FeliratAZ ISTEN DITSŐSÉGÉRE / SZ. URBAN TISZTELETIRE / E KÁPOLNA FÖLÉPÜLT / FÖLSÖSÉG ENGEDELMIVEL / DARÁZS JÁNOS KÖLTSÉGIVEL / E SZŐLŐK KÖSZT ELKÉSZÜLT / AN 1825
LeírásA szőlőhegyén valamikor állott egy Orbán-kápolna. A második világháború ideje alatti kemény harcok során az építmény gyakorlatilag ugyan nyomtalanul eltűnt, de a rajta lévő márványtáblát ma is őrzi annak az egykori bírónak (Matus Orbánnak) a családja, aki annak idején a kápolnát gondoztatta (a szőlőhegyen ma is áll az a présház, amelynek szemöldökfáján a felirat – Csináltatta Matus Orbán 1873 – e bíró emlékét őrzi). Ezt követően is ez a család (akiket a faluban ma is csak úgy ismernek, hogy az Urbánék) viselte gondját, ükunokáját és annak fiát is Orbánnak keresztelték. Márványtáblán a felirat. Matus Orbánné Hunya Ilona (sz. 1932) visszaemlékezése szerint ez a kápolna nagyjából 3 m széles lehetett. Az oltáron Szent Orbán püspök gipszből készült szobra állott, mellette két oldalról egy-egy gyertyatartó és virágváza. Jobbról és balról egy-egy Jézus Szíve-, ill. Szűz Mária-kép. Az oltár előtt kis zsámoly [térdeplő] volt. A kápolna belülről fehérre volt meszelve, és üvegezett rácsos ajtó zárta. Az egész belvilága akkora volt, hogy a szentmise alatt a pap és a két ministráns gyerek elfért benne.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA második világháborúig Orbán-nap előtt a csőszök lekaszálták a kápolna körüli térséget, s azok a szőlősgazdák, akiknek hajloka [présház] a proseció útvonalába esett, kimeszelték a présházak elejét. Az oltárt virágokkal díszítették (cseresznyét itt sem aggattak rá, mivel a májusi cseresznye ekkorra már elérett). Az Orbán-napi körmenetet és a litániát mindig napján tartották, csak abban a z esetben halasztották a következő vasárnapra, ha az idő nagyon nem kedvezett neki. Litánia után a hazafelé tartókat a szőlősgazdák be- invitálták egy-egy pohár borra, így végül egész népünnepélyként zárult az Orbán-napi körmenet. Hétköznapokon a határból hazajövők egy-egy csokor mezei virágot tűztek az Orbán-kápolna rácsos ajtajába, a férfiak megemelték kalapjukat, s egy-egy fohászt mondtak el. Csak halvány adatokat sikerült gyűjteni arra vonatkozólag, hogy rossz termés esetén megbüntették-e Orbánt. Állítólag előfordult, hogy – miután elverte a jég a szőlőjét – az egyik szőlősgazda vízzel öntözte le az Orbán- kápolna ajtaját. De az ellenkezőjére is volt példa: jó termés esetén a vidám szőlősgazdák borral öntözték le Szent Orbán kápolnájának ajtaját (Sliva Lászlóné Zsákovics Judit sz. 1961). A második világháború során a garamkövesdi Szent Orbán-kápolna teljesen elpusztult. A Matus család (Urbánék) egy falubéli fiatalemberrel, Gyurkovics Ferenccel, aki a modrai majolikagyárban dolgozott akkor, 1953-ban elkészíttetett egy új Orbán-szobrot, amelyet ma is otthon őriznek. Akkor úgy tervezték, hogy a kápolnát ismét felépítik, s a szobor ott nyer majd végső elhelyezést. Erre az ismert társadalmi-politikai körülmények miatt abban az időben nem kerülhetett sor. Amikor 1990-ben ismét meg lehetett rendezni a faluban az úrnapi körmenetet, az egyik sátorban (búdicska) Szent Orbán szobrát állították fel. Orbán szobra azóta is évről évre itt nyeri el a maga funkcióját, arra várva, hogy egyszer talán elkészül szőlőhegyi kápolnája is, ahol végső otthonra lelhet.
IrodalomLiszka József: “Szent képek…” Dunaszerdahely: Lilium Aurum 1995, 108–110. p.
Az adatfelvétel ideje1994
Rövid URL
ID101862
Módosítás dátuma2021. április 22.

Szobor – Szent Vendel, Kóvár [Koláre]
Szobor – Szent Vendel, Kóvár [Koláre]
Település: Kóvár [Koláre]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: egyéb hely

Datálás: 1918 előtt / 1989 előtt

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyegy magántelek előkertjében
Anyag
Egyéb anyaghomokkő
Állapot
Datálás1918 előtt / 1989 előtt
Pontos datálás1908
TelepülésKóvár [Koláre]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
Felirat1908 1951
Az adatfelvétel ideje1999
Rövid URL
ID101697
Módosítás dátuma2021. április 6.

Temetői feszület, Nagykürtös [Veľký Krtíš]
Temetői feszület, Nagykürtös [Veľký Krtíš]
Település: Nagykürtös [Veľký Krtíš]

Fő téma: feszület

Anyag: öntöttvas / egyéb anyag

Hely: temető

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytemető
Anyagöntöttvas / egyéb anyag
Egyéb anyagvascső
Állapot
Datálás1989 előtt
SzimbólumINRI
TelepülésNagykürtös [Veľký Krtíš]
MegyeNógrád
GyűjtőLiszka József
LeírásBeton alapon áll a vascsőből konstruált feszület, öntöttvas korpusszal és INRI-táblával, egy kis temetőben a Losonc felé vezető 75. számú út mellett. Alighanem az időközben Nagykürtöshöz csatolt egykori Gyulaház (vagy Páltelek, vagy mindkettő közös) temetőjéről van szó.
Az adatfelvétel ideje2019
Rövid URL
ID101490
Módosítás dátuma2021. március 23.

Harangláb – Sárosfa [Blatná na Ostrove]
Harangláb – Sárosfa [Blatná na Ostrove]
Település: Sárosfa [Blatná na Ostrove]

Fő téma: harangláb

Anyag: bádog

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témaharangláb
Helytemplom mellett
Anyagbádog
Egyéb anyagfém konstrukció
Állapot
Datálás1989 előtt
Szimbólumkereszt
TelepülésSárosfa [Blatná na Ostrove]
MegyePozsony
GyűjtőLiszka József
LeírásA római katolikus templom bejárata mellett áll a fém konstrukcióból készült, kvázi „szoknyás” szerkezetűnek kinéző, bádogborítású harangláb. Tetején kereszt. Oldalán egyházi vonatkozású hirdetések.
Az adatfelvétel ideje2019
Rövid URL
ID32008
Módosítás dátuma2019. március 18.

Képoszlop – Bogyarét [Bodza Lúky]
Település: Bogyarét [Bodzianske Lúky]

Fő téma: képoszlop

Anyag: fa / beton / tégla

Hely: templom mellett / temető

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témaképoszlop
Helytemplom mellett / temető
Anyagfa / beton / tégla
Állapotfelújításra szorul
Datálás1989 előtt
TelepülésBogyarét [Bodzianske Lúky]
MegyeKomárom
GyűjtőLiszka József
LeírásA képoszlop a templom bejárata mellett áll, közvetlenül jobbra. A templomból kijövő asszonyok szerint Fűzik Ferenc állíttatta valamikor a nyolcvanas évek elején, mivel a pap mondta, hogy "kellene oda a sarokba valami", valami védőszent szobra. Az állíttató azóta már meghalt, de a családja még él (felkeresni!) Az asszonyok szerint Szent József szobor volt a képszekrényben. Azt nem tudták megmondani, hogy minek nevezik itt az efféle építményt, nyilván azért is, mert nemigen volt ilyesmi a faluban. Amikor rákérdeztem, hogy nem mondják-e esetleg kápolnának, határozottan tagadták. A talapzat jó állapotban, a fából készült képszekrény kirabolva.
Az adatfelvétel ideje1998
Rövid URL
ID31959
Módosítás dátuma2019. február 28.

Missziós feszület, Keszegfalva [Kameničná]
Missziós feszület, Keszegfalva [Kameničná]
Település: Keszegfalva [Kameničná]

Fő téma: feszület

Anyag: fa / öntöttvas

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Melléktémamissziós feszület
Helytemplom mellett
Helyi megnevezésmissiós köröszt
Anyagfa / öntöttvas
Állapotfelújított
Datálás1989 előtt
SzimbólumINRI
TelepülésKeszegfalva [Kameničná]
MegyeKomárom
GyűjtőLiszka József
LeírásA római katolikus templom bejáratánál áll a fa keresztre felfüggesztett fém korpuszú feszület.  
Az adatfelvétel ideje1998
Rövid URL
ID31896
Módosítás dátuma2021. április 12.

Képoszlop – Szent Anna, Alsópél [Dolný Pial]
Képoszlop – Szent Anna, Alsópél [Dolný Pial]
Település: Alsópél [Dolný Pial]

Fő téma: képoszlop

Anyag: / tégla

Hely: templom mellett

Datálás: 1918 előtt / 1989 előtt

Részletek

Fő témaképoszlop
Helytemplom mellett
Anyag / tégla
Egyéb anyagkő, tégla
Állapot
Datálás1918 előtt / 1989 előtt
Szimbólumkereszt
TelepülésAlsópél [Dolný Pial]
MegyeBars
GyűjtőLiszka József
LeírásA római katolikus templom mellett, beton alapon, hatszögletes keresztmetszetű téglaoszlopra helyezett négyzetes platón látható Szent Anna és a gyermek Mária homokkőből készült féldombormű szobra. Fölötte, igényesen kidolgozott, hajlított fém tetőszerkezet.
Az adatfelvétel ideje2015
Rövid URL
ID31720
Módosítás dátuma2021. május 10.

Út menti feszület, Déménd [Demandice]
Út menti feszület, Déménd [Demandice]
Település: Deménd [Demandice]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: település szélén

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytelepülés szélén
Anyag
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1947
TelepülésDeménd [Demandice]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
FeliratPAX VOBIS 1947.
LeírásA falu szélén, Szemeréd irányában, dombtetőn, beton alapon áll a homokkő feszület, aranyra festett fém korpusszal. A felirat, aranyozott betűkkel fekete márványtáblán a lábazat homlokzati részén.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaDrótkerítéssel bekerítve a lábazathoz kötözött művirág koszorúk, előtte mécsesek.
Az adatfelvétel ideje2013
Rövid URL
ID31195
Módosítás dátuma2022. április 1.

Feszület – Csicser [Čičarovce]
Feszület – Csicser [Čičarovce]
Település: Csicser [Čičarovce]

Fő téma: feszület

Anyag: / öntöttvas

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Anyag / öntöttvas
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1971
TelepülésCsicser [Čičarovce]
MegyeUng
GyűjtőLiszka József, Csirkés Katalin
FeliratÜdvözlégy
Oh keresztmbr/>Egyetlen
Reményünk
Álítatták
P.J. B.M.
R. 1971
LeírásA faluból kivezető út mellett, egykor talán a település széle lehetett, egy ház előkertjében áll a műgránit feszület, ezüstre festett fém korpusszal.
Az adatfelvétel ideje2000, 2009
Rövid URL
ID31163
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Kereszt – Bély [Biel]
Kereszt – Bély [Biel]
Település: Bély [Biel]

Fő téma: kereszt

Anyag: fa

Hely: egyéb hely

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témakereszt
Helyegyéb hely
Egyéb helyA római katolikus templom északi falára rögzítve
Anyagfa
Állapotelpusztult
Datálás1989 előtt
TelepülésBély [Biel]
MegyeZemplén
GyűjtőTurcsányi Dániel
LeírásA Nagytárkányba vezető út mellett, a parkban, a ´Sennyey kastély mellett, a volt grófi kápolna, ma róm. kat. templom északi falára erősítve állt a fakereszt, mely kb. 1970-ben készült, és kb. 1980-ban lett a templom falára erősítve. Készítője: Bodnár László (1929-2003).
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz 1968-as események után az állam engedékenyebb lett a vallásgyakorlással szemben. Ezért a helyi plébános, Manczos Antal, felkérte Bodnár Lászlót, hogy készítsen egy fából készült búcsújáró keresztet. Ezzel nemcsak bélyi róm. kat. templom búcsúján jártak körmenetre, hanem a szomszédos falvak (Nagytárkány, Bacska, Battyán, Lelesz) templomának búcsúján is. 1971 őszén Manczos Antal plébánost a róm kat. egyház áthelyezte Jánokra (Janík). Utódja Vaňo Ernő lett. Az ő működése alatt a búcsújárás be lett tiltva, ezért a fakeresztet a templom falára erősítették.Körülbelül 4-5 évvel ezelőtt ismeretlenek lefeszítették a keresztet a templom faláról, és elpusztították.
Az adatfelvétel ideje2016.9.27.
Rövid URL
ID31096
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]
Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]

Részletek

Fő témafeszület
Helytelepülés szélén
Anyag / beton
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1978
TelepülésFeszület – Béd [Pohorany-Bádice]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratJÉZUSOM TE SZERETETBŐL
MEGHALTÁL ÉRTEM ÉN
SZERETETBŐL SZENVEDNI AKAROK ÉRTED
ISTEN DICSŐSÉGÉRE EMELTE
ÖZV. GÁL
SZÜL. BIHÁNY JUSZTI
1978
LeírásA faluba vezető bekötőút kereszteződésében kétlépcsős, magas beton alapon áll a műkő feszület. Ezüstre festett fém korpusz. A felirat a lábazat kövébe vésve.
Az adatfelvétel ideje2000
Rövid URL
ID30969
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]
Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]

Részletek

Fő témafeszület
Helytelepülés szélén
Anyag
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1956
Szimbólumkereszt
TelepülésFeszület – Béd [Pohorany-Bádice]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratImádunk Téged
Krisztus
és áldunk Téged
Mert a Te szent
kereszted által
megváltottad a világot.
Álítatta Gál család
1956
LeírásA falu szélén, beton alapon áll a műkő feszület. Ezüstre festett öntöttvas korpusszal. A felirat mészkő táblán. Igényesen elkészített, dróthálóval kombinált vaskerítés veszi körbe, aminek felső peremén lapos keresztek sora fut körbe.
Az adatfelvétel ideje2000
Rövid URL
ID30965
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]
Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]
Település: Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: temető

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytemető
Anyag
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1966
SzimbólumINRI
TelepülésFeszület – Béd [Pohorany-Bádice]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratA FELTÁMADÁS REMÉNYÉBEN
ÉS A SZENVEDŐ LELKEK ENYHÜLÉSÉRE
FELÁLLÍTOTTA
BIHÁNY ANDRÁS
ÉS NEJE BEDE ROZÁLIA
1966
LeírásA temető központ részén, beton alapra helyezve műmárvány talapzaton és lábazaton áll a szintén műmárványból készült, ezüstre festett öntöttvas korpusszal és INRI-táblával kiegészített feszület.
Az adatfelvétel ideje2000
Rövid URL
ID30961
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Béd [Pohorany-Bádice]

Részletek

Fő témafeszület
Helytemplom mellett
Anyag / öntöttvas
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1973
SzimbólumINRI / kehely / kereszt
TelepülésFeszület – Béd [Pohorany-Bádice]
MegyeNyitra
GyűjtőLiszka József
FeliratIMÁDUNK TÉGED KRISZTUS
ÉS ÁLDUNK TÉGED
MERT A TE SZENT KERESZTED
ÁLTAL MEGVÁLTOTTAD
A VILÁGOT.
ISTEN DICSŐSÉGÉRE
FÖL EMELTÉK
1973-BAN

GÁL LAJOS ÉS
VALENTINY IMRE CSALÁDJUK
LeírásAz r. kat. templomom bejárata előtt, attól kissé balra áll, beton alapon a műgránit feszület. Az INRI-tábla és a korpusz ezüstre festett öntöttvas. A felirat mészkő táblán, alatta egy női alakot (vélhetően Eklézsiát) ábrázoló, ezüstre festett, öntöttvas dombormű, amely jobb kezével egy keresztet tart átölelve, a baljában kelyhet, ostyával.
Az adatfelvétel ideje2000
Rövid URL
ID30951
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Feszület – Tiszacsernő [Čierna nad Tisou]

Részletek

Fő témafeszület
Helytemető
Anyagbeton / egyéb anyag
Egyéb anyagműkő
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1968
SzimbólumINRI
TelepülésFeszület – Tiszacsernő [Čierna nad Tisou]
MegyeZemplén
GyűjtőTurcsányi Dániel
FeliratVSTANEME ZMRTVýCH!

Állítva
1968
VI. 9.

FELTÁMADUNK!
LeírásAz 1947-ben alapított Tiszacsernyő városnak temetőjét 1968-ban alapították, mely a város szélén, az Ágcsernyőbe, és az ukrán határ felé vezető út mellett található. A temetőnek nem egészen a központjában áll a róm. kat feszület, melynek talpazatán magyar és szlovák nyelvű felirat is olvasható. Talpazata szürke és fehér színű, melynek anyaga beton lehet. A feszület műkőből, a korpusz gipszből készült. A korpusz felett felirat:I.N.R.I.A talpazat tetején gyári termékek: különböző féle kisméretű angyal szobrocskák.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz objektum körül rendbetartott puszpáng bokrok, a talpazaton mécses, az objektum előtt műanyag vázában, illetve műanyag ásványvizes flakonokban élő virágok láthatóak.
Az adatfelvétel ideje2016.10.7.
Rövid URL
ID30895
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Temetői feszület – Hetény [Chotín]
Temetői feszület – Hetény [Chotín]
Település: Hetény [Chotín]

Fő téma: feszület

Anyag:

Hely: temető

Datálás: 19. század / 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytemető
Anyag
Állapot
Datálás19. század / 1989 előtt
TelepülésHetény [Chotín]
MegyeKomárom
GyűjtőLiszka József
LeírásA zömében református lakosságú település kis római katolikus temetőjében áll a feszület. Nyilvánvaló, hogy a kanelúrás homokkő talapzat (beton alapon) régebbi (talán 18-19. sz.), amire pótlólag állították valamikor a 20. században a műgránit feszületet. A korpusz fémből.
Az adatfelvétel ideje2012
MegjegyzésNéhány mécses a beton alapon. Körülötte néhány csenevész ültetett növény.
Rövid URL
ID30618
Módosítás dátuma2019. január 25.

Kereszt – Tornahorváti [Chorváty]
Kereszt – Tornahorváti [Chorváty]
Település: Tornahorváti [Chorváty]

Fő téma: kereszt

Anyag: öntöttvas

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témakereszt
Helytemplom mellett
Helyi megnevezésTemplomkeri kereszt
Anyagöntöttvas
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1952
Szimbólumalma / INRI
TelepülésTornahorváti [Chorváty]
MegyeTorna (Abaúj-Torna)
GyűjtőDr. Bodnár Mónika3630 PutnokRákóczi Ferenc u. 66.Tel.: 00-36-30-521-1995bodnarm3@gmail.com
FeliratINRI

ISTEN
DICSŐSÉGÉRE
ÁLLÍTATTA
A BREZNAY ÉS
SZEDLICKY
CSALÁD
1952
LeírásA templom bejáratával szemben, attól kb. 8 m-re áll, a domboldalon, néhány lépcsőfok vezet fel hozzá.53 x 80 cm alapú, 50 cm magas betonalapon feketére festett vaskereszt, ezüstözött korpusszal. A kereszt felső részén tábla INRI felirattal, ezüstözött keretben és ezüstözött betűkkel. A kereszt alsó részén vastábla, ezüstözött betűs felirattal. Hátulról egy vasrúddal kitámasztva.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaKorábban fakereszt volt a templom előtt, de az kikorhadt, ezután csinálta a mostani vaskeresztet Breznay József, meg a vője (veje), Szedliczky János. A régi fakeresztet az akkoriban készült „Hősök sírjá”-ra helyezték, de napjainkra már ott is vaskereszt van.A falu lakói ill. a vaskeresztet állíttató család leszármazottai rendszeresen gondozzák. Élővirággal van körbeültetve, ill. cserepes élő virágok is vannak mellette.Mivel a régi temető a templom közelében volt, nem kizárt, hogy a templokerti régi fakereszt azonos a régi temetői fakereszttel, melyről az 1877. évi canonica visitacioban olvashatunk.
Az adatfelvétel ideje2010. 8.
MegjegyzésAdatközlő: Pallai János, sz. 1922. Horváti és Pallai Jánosné Köteles Mária, sz. 1930. Tornaújfalu, Laknak: Horvátiban, Egyéb források: Visitatio Canonica Ecclesiae Horvatyensis 1877. Egyházi irattár, Horváti.
Rövid URL
ID30575
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Egyéb típus – Tornahorváti [Chorváty]
Egyéb típus – Tornahorváti [Chorváty]
Település: Tornahorváti [Chorváty]

Fő téma: egyéb típus

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témaegyéb típus
MelléktémaHősök sírja
Helytemplom mellett
Helyi megnevezésHősök sírja
Állapot
Datálás1989 előtt
Szimbólumkereszt
TelepülésTornahorváti [Chorváty]
MegyeTorna (Abaúj-Torna)
GyűjtőDr. Bodnár Mónika3630 PutnokRákóczi Ferenc u. 66.Tel.: 00-36-30-521-1995bodnarm3@gmail.com
LeírásA templom bejáratával szemközt álló vaskereszt mögött, attól néhány méter távolságra áll egy jelképes sír, a hősök sírja. A síron fekvő tuja nő és feketére festett vaskereszt van rajta.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaPallai János MNV (HNB = Helyi nemzeti Bizottság) elnöksége idején készült, a világháború hősi halottainak (többek között sógora, Spisák István) emlékére. A kivitelező kőműves Puffler Ferenc volt.Pallai János a neveket is szerette volna feltüntetni a síron, de a falu költségvetése nagyon szűkös volt. Ezért az elhunytak hozzátartozóit adakozásra szólította. Ám mindez az 1950-es évek elején történt, nagy volt a szegénység, senki nem adakozott, így a nevek nem kerültek megörökítésre. Eredetileg a korábban a templom bejáratával szemben álló fakereszt – amit akkoriban cseréltek vaskeresztre –került a sírra. (A templomkerti keresztet 1952-ben cserélték vaskeresztre, így a jelképes sír építésének ideje is erre az évre tehető.) Az időközben elkorhadt fakeresztet egy-két éve cserélték ki a mostani, feketére festett vaskeresztre. Pallai Jánosné Köteles Mária kérésére fia, Pallai János készítette.A jelképes sírt a falu lakói rendszeresen gondozzák. Jelenleg fekvő tuja nő rajta. Korábban virágot is ültettek rá, de mivel igen híves, árnyékos helyen van, a virágok nem érezték jól magukat.A hősök sírján nagyobb ünnepekkor, Mindenszentekkor, karácsonykor , valamint a málenkij robotra elhurcoltak emlékére az elhurcolás napján mécsest szoktak gyújtani.
Az adatfelvétel ideje2010. 8., 2011. 6.
MegjegyzésAdatközlő: Pallai János, sz. 1922. Horváti és Pallai Jánosné Köteles Mária, sz. 1930. TornaújfaluLaknak: Horvátiban
Rövid URL
ID30525
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Képes fa, Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Képes fa, Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Település: Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]

Fő téma: képes fa

Anyag: fa

Hely: település szélén

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témaképes fa
Melléktémapiéta
Helytelepülés szélén
Anyagfa
Állapot
Datálás1989 előtt
TelepülésIpolyfödémes [Ipeľské Úľany]
MegyeHont
GyűjtőL. Juhász Ilona
LeírásKelenye felől érkezve, Ipolyfödémes előtt a dombon, jobb kéz felől, az erdőszélen áll egy hármas elágazású fa (nyilván különleges jelként tekintenek rá), s ezen van elhelyezve két, vízszintesen odaszögelt deszkán egy kis, üvegajtóval ellátott, zöldre festett képszekrény, benne egy piéta-képpel. Alatta, egy másik, asztalszerűen odaszegezett deszkán mécses, fémedény (tejeskanna?) virágokkal.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA környéken alaposan kigyúrva a fű, ami rendszeres látogatásokra utal.
Az adatfelvétel ideje2011
Rövid URL
ID30301
Módosítás dátuma2023. július 1.

Út menti feszület, Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Út menti feszület, Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]
Település: Ipolyfödémes [Ipeľské Úľany]

Fő téma: feszület

Anyag: fa

Hely: település szélén

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytelepülés szélén
Helyi megnevezésvereskereszt
Anyagfa
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1952; 2008
SzimbólumArma Christi (szegek, kalapács, fogó, lándzsa, létra, töviskoszorú, kockák, szivacs) / INRI / kehely
TelepülésIpolyfödémes [Ipeľské Úľany]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József; L. Juász Ilona (fotó)
Felirat1952 Az új feszületen: ANNO J.P. 2008
LeírásA kelenyei faluvégen állt, a falura tekintő, fából faragott, vörösre festett, bádog esővetővel ellátott, fémkorpuszos feszület. Törzsén Arma Christi-ábrázolásokkal. Beton alapú, drótháló-vascsőkonstrukciós kerítéssel körbevéve. Csáky Károly szerint a régi feszület először a harangláb tövében hevert (Csáky 2010, 94), majd (Bendíkné Szabó Márta szíves levélbeli közlése, lásd fotók!) a Honzi Múzeumba került. 2008-ban egy teljesen új, modern kivitelezésű, lakozott, bádog esővetővel ellátott, fémkorpuszos fafeszület került a helyére (a kopjafaragók stílusában). A törzsön stilizált Arma Christi motívumok. A betonalapra egy másik, csővázas fémkerítés került. Csáky szerint az új feszület „magyarországi fafaragók munkája”. A J.P. Jamrich Pál nevének rövidítése (Csáky 2010, 94)
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA betonalapon viszonylag sok mécses (2011.11.1.), élővirág.
Az adatfelvétel ideje2003; 2011
Rövid URL
ID30200
Módosítás dátuma2023. július 1.

Képoszlop – Segítő Mária, Ipolyszalka [Salka]
Képoszlop – Segítő Mária, Ipolyszalka [Salka]
Település: Ipolyszalka [Salka]

Fő téma: képoszlop

Anyag: fa / öntöttvas / egyéb anyag

Hely: temető

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témaképoszlop
Helytemető
Anyagfa / öntöttvas / egyéb anyag
Egyéb anyagüveg
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1960
TelepülésIpolyszalka [Salka]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
FeliratMária Szűzanyám” kérlek téged, Ne hagyj el engemet bús gyermeked Te vagy óh szűzanyám én gyámolóm Minden bánatomban vigasztalóm. B.R.
LeírásKéposzlop a temetőben az újabb temetői központi feszület (Szalka02) közelében. Vas oszlopon fém szerkezetű, fából készült szoborszekrény, timpanonnal, üveg ajtóval. A timpanon tetején vaskereszt. A szekrényben egy üvegezett keretben Mariahilf-kép, alatta fehér márvány hálatábla (szövegét lásd fent!). A képszekrény és a tartóoszlop találkozásánál virágcserép-tartó vaskosár. Az oszlopra művirág csokrok és koszorúk erősítve.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírása1960.
Az adatfelvétel ideje2010.11.5.
Rövid URL
ID29798
Módosítás dátuma2023. szeptember 20.

Kálvária feszület – Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
Kálvária feszület – Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
Település: Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]

Fő téma: feszület

Anyag: / öntöttvas

Hely: egyéb hely

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helyegyéb hely
Helyi megnevezéskálvária
Egyéb helyerdő
Anyag / öntöttvas
Egyéb anyagműkő
Állapotfelújításra szorul
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1958
SzimbólumINRI
TelepülésIpolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
MegyeHont
GyűjtőBendík Márta; Bendík Béla (fotó)
Felirat1958
LeírásAz egykori ipolyviski kálvária helyét jelzi a Mahérnak nevezett dombon. Feketeszemcsés szürke műkőből készült, a talapzatba vésett felirat szerint 1958-ban. Öntöttvas korpusza rozsdás és erősen sérült, hiányzik a jobb kar és mindkét láb. A letörött alsó végtagokat a kereszt tövéhez fektették. A talapzat és a kereszt összeillesztésénél javítás nyoma látszik. A feszület stabilitását szolgáló széles betonalapot utólagosan öntötték. A kereszt tövénél két vastagabb csavar helye látható, ami egykori táblára, vagy mellékalakra utal. A feszület az egykori, feledésbe merült kálváriát jelöli. Méretei: magasság - 3,80 m, szélesség - 0,85 m,
Az adatfelvétel ideje2011
MegjegyzésBár a feszület már fiatal akácerdőben áll, a talapzat körül folyamatosan irtják a bokrokat, igénytelen évelő virágokat ültettek köréje, s műanyag koszorúkkal díszítik. A kálváriáról Fábián János alsószemerédi plébános a Magyar Sionban 1865-ben publikált írásában tesz említést. Nála olvashatjuk, hogy az ipolyviski kálváriát 1836-ban alapították. Ettenberger János Pesthy Frigyes kéziratos helynévtárába 1865 májusában küldött adatai között nem tesz említést a kálváriáról. A Mahérnak ezt a dűlőjét ma is Kálváriának nevezik, de pontos adatokkal, esetleg leírással a gyűjtés idején senki sem rendelkezett.
Rövid URL
ID29755
Módosítás dátuma2019. február 19.

Temetői feszület – Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
Temetői feszület – Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
Település: Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]

Fő téma: feszület

Hely: temető

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytemető
Helyi megnevezéskereszt
Egyéb anyagműkő
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1967
SzimbólumINRI
TelepülésIpolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
MegyeHont
GyűjtőBendík Márta; Bendík Béla (fotó)
FeliratISTEN DICSŐSÉGÉRE ESZT A KERESZTET ÁLLÍTATTA Á. M. DICSÉRTESSÉK AZ ÚRJÉZUS KRISZTUS 1967
LeírásAz ipolyviski temető központi keresztje egyenes szárvégződésű, alapanyaga szürkeszemcsés műkő. A fémkorpuszt és a vízszintesen nyitott fémtekercset ezüstre festették. A talapzatra fekete márványtáblát erősítettek, a dedikáció bevésett szövegét szintén ezüstözték. A felirat alapján feltételezhető, hogy valószínűleg ugyanaz a személy állíttatta, mint a templom melletti feszületet. Méretei: magasság - 3,60 m, szélesség - 0,85 m,
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaTalapzatát és a kereszt függőleges szárát egész évben művirágkoszorúkkal díszítik, a földre helyezett vázákba művirágot és vágott virágot tesznek, időnként mécsest gyújtanak előtte. Bár nincs erősen körülhatárolva, kerti virágok kiültetésével jelzik Jézus szimbolikus sírját. A közeli sírok gondozói, de főleg a templomot is takarítók gondozzák. Mindenszentekkor krizantémmal, gyertyával, mécsessel díszítik.
Az adatfelvétel ideje2011
MegjegyzésTalapzatát és a kereszt függőleges szárát egész évben művirágkoszorúkkal díszítik, a földre helyezett vázákba művirágot és vágott virágot tesznek, időnként mécsest gyújtanak előtte. Bár nincs erősen körülhatárolva, kerti virágok kiültetésével jelzik Jézus szimbolikus sírját. A közeli sírok gondozói, de főleg a templomot is takarítók gondozzák. Mindenszentekkor krizantémmal, gyertyával, mécsessel díszítik.
Rövid URL
ID29747
Módosítás dátuma2019. február 19.

Út menti feszület – Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
Út menti feszület – Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
Település: Ipolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]

Fő téma: feszület

Anyag: / egyéb anyag

Hely: templom mellett

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytemplom mellett
Helyi megnevezésTemplom melletti kereszt
Anyag / egyéb anyag
Egyéb anyagműkő
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1968
SzimbólumINRI
TelepülésIpolyvisk [Vyškovce nad Ipľom]
MegyeHont
GyűjtőBendík Márta; Bendík Béla (fotó)
FeliratISTEN DICSŐSÉGÉRE EZT A KERESZTET ÁLLÍTATTA Á. M. 1968 DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS
LeírásKastély és a templom melletti parkban felállított műkő feszület méreteiben és kivitelezésében azonos az egykori kálvária helyét jelző feszülettel, csupán az ezüstre festett fém korpusz méretesebb a kálvárián látottnál. A talapzat elejére erősített fekete márványtáblára aranyozott betűkkel vésték a feliratot. Az aranyozás kissé megkopott, de a szöveg még jól olvasható.A feszület méretei: magasság - 3,80 m, szélesség - 0,85 m,
Az adatfelvétel ideje2010
MegjegyzésA feszületet (a kálvária helyét jelzővel és a temetői nagykereszttel együtt) megtakarított pénzéből állíttatta egy idős asszony, aki nevét csak kezdőbetűkkel engedte feltüntetni (Á.M.). A feszületet füves tér veszi körül, virágot nem ültettek köréje, csupán a talapzatára helyezett vázába tesznek vágott virágot a templomot takarítók. Időnként mécsest is gyújtanak előtte. A függőleges szárán egész évben műanyag koszorú függ. Mindenszentekkor krizantémcsokrot tesznek a vázába, s az arra járók gyertyát, mécsest égetnek előtte.
Rövid URL
ID29735
Módosítás dátuma2019. február 19.