Szakrális Kisemlék Archívum

A Szakrális Kisemlék Archívum és a Temető Dokumentáció az Etnológiai Központ gyűjteménye, közel 2000 objektumot és több mint 8000 fotót, térképet, rajzot valamint dokumentumot tartalmaz
1 154 155 156 157 158 208
2074 találat

Szobor – Szent Flórián – Csallóközcsütörtök [Štvrtok na Ostrove]

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyA falu közepe
Anyag
Állapot / felújított
Datálás19. század
TelepülésSzobor – Szent Flórián – Csallóközcsütörtök [Štvrtok na Ostrove]
MegyePozsony
GyűjtőLiszka József
FeliratA felső tábla:

NÉMETH FERENCZ SILL JAKAB
ÍRÓ FERENCZ KÁLLAI IMRE

Az alsó tábla:

VALACSAI JÁNOS TOMASEK ISTVÁN
1893
SILL JÁNOS SILL ISTVÁN
LeírásA település széles, kelet-nyugati irányú főutcáján az r. kat. templomtól nyugatra áll Szent Flórián polichróm homokkő szobra. Magas, korinthosi oszlopon áll a szobor. Talapzata szögletes, barokkos. Homlokzati részén, egymás fölött kettő, feliratos tábla. Nagyjából a szoborral egykorú kovácsoltvas kerítés övezi
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaÁpolt, a környezete is rendszeresen karbantartva.
Az adatfelvétel ideje2010
Rövid URL
ID26319
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Szobor – Szentháromság – Csallóközcsütörtök [Štvrtok na Ostrove]

Részletek

Fő témaszobor
Helyegyéb hely
Egyéb helyA falu közepe
Anyag
Állapot / felújított
Datálás1918 előtt
TelepülésSzobor – Szentháromság – Csallóközcsütörtök [Štvrtok na Ostrove]
MegyePozsony
GyűjtőLiszka József
FeliratA jubileumi szent év emlékére
Emeltette csütörtök
Mezőváros gazdaközössége
1900

Lejjebb, egy másik (fehér) márvány táblán:

Felújíttatta a község
önkormányzata 2000-ben
LeírásA település széles, kelet-nyugati irányú főutcáján (orsószerű településszerkezetet képezve, annak közepén) az r. kat. templomtól keletre áll a Szentháromság szobor (nyugat felé néz). Egylépcsős beton alapon áll a tagolt, hasáb formájú homokkő talapzaton nyugvó, szögletes korinthoszi oszlop felső platóján elhelyezett, egy tömbből kifaragott Szentháromság-ábrázolás. Az Atyaisten jobbján a Fiúistennel felhőtrónuson ül. Fejük fölött dicsfényben lebeg a Szentlélek galambja (aranyozás nyomaival). A Fiúisten jobb kezében hosszú szárú keresztet tart, bal kezét a térdén nyugtatja. Az Atyaisten jobb kezében jogar, bal tenyerében eredetileg talán országalma. Lábuknál három, aranyozott szárnyú angyalfigura-relief. Lefele haladva, a pillér és a talapzat találkozási vonalán Szent Anna harmadmagával ábrázolás. A középen álló Kisjézus emlékeztet a Prágai Jézus-ábrázolásokra, a két oldalt álló Szent Annát és Szűz Máriát, a Jézus-alakot is bekerítő, dupla gyöngysor-lánc (rózsafüzér?) kapcsolja egybe. A szélesebb talapzat egy-egy sarkán Szent Péter és Szent Pál szobra kapott elhelyezést (az adatfelvétel idején – 2010.5.13. – csak a jobb sarkon álló Szent Péter szobor volt a helyén). A talapzat homlokzati oldalán fehér mészkőbe vésett, aranyozott betűs felirat. A talapzat homlokzati részének alsó mezejében fekvő téglalap alakú, fehér márványba vésett felirat.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaÁpolt, a környezete is rendszeresen karbantartva
Az adatfelvétel ideje2008, 2010
Rövid URL
ID26297
Módosítás dátuma2016. szeptember 13.

Út menti feszület – Csáb [Čebovce]
Út menti feszület – Csáb [Čebovce]
Település: Csáb [Čebovce]

Fő téma: feszület

Anyag: / öntöttvas

Hely: szőlőhegy

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témafeszület
MelléktémaSzűz Mária
Helyszőlőhegy
Anyag / öntöttvas
Egyéb anyagműkő
Állapot
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1974
TelepülésCsáb [Čebovce]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
FeliratIsten dicsőségére állítatta BALGA JÓZSEF BÁNYÁSZ [?] 1974
LeírásA szőlőhegyen a 75-ös út mentén áll a műkő feszület, vascsőből készült, zöldre festett kerítéssel körbevéve, a szövetkezet szőlejében, a kerítés mögött. A felirat gránitkő táblán, fölötte Szűzanya-fej dombormű. Ezüstre festett fém korpusz. Két tujabokor.
Az adatfelvétel ideje2000
Rövid URL
ID26294
Módosítás dátuma2019. január 25.

Szobor – Nepomuki Szent János, Csáb [Čebovce]
Szobor – Nepomuki Szent János, Csáb [Čebovce]
Település: Csáb [Čebovce]

Fő téma: szobor

Anyag:

Hely: település központban / víz mellett

Datálás: 18. század

Részletek

Fő témaszobor
Helytelepülés központban / víz mellett
Anyag
Állapotrossz
Datálás18. század
Pontos datálás1800
Szimbólumkereszt / pálmaág
TelepülésCsáb [Čebovce]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József (1994); Terbócs Attila (2022)
Felirat[A posztamens homlokoldalán:] 1800
Leírás1994: A falu alsó végén, barokk lábazaton áll az igen rossz állapotban lévő, homokkő szobor. 2022: A település központjában, a Csábi-patak hídjának nyugati hídfőjénél áll a szobor. A kétoldalt stilizált volutákkal szegélyezett pillértörzs felirata szerint 1800-ban már állt a pilléren egy szobor, a mai provinciális alkotás azonban minden bizonnyal másodlagos, jóval későbbi pótlás. A 120 cm-es homokkő figura félgömbön áll, törzsét enyhén jobbra dönti. Papi ornátust visel (reverenda, karing [gombsoros!], almúcium, birétum), a halotti keresztet jobbjával mellkasára szorítja, pálmaágat tartó baljával a kereszt szárát tartja, szemei lehunyva.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírása2022: Gondozott parkban, de faágak takarásában áll.
Az adatfelvétel ideje1994; 2022. szeptember 24.
Rövid URL
ID26292
Módosítás dátuma2022. szeptember 25.

Út menti feszület – Csáb [Čebovce]
Út menti feszület – Csáb [Čebovce]
Település: Csáb [Čebovce]

Fő téma: feszület

Anyag: / öntöttvas / egyéb anyag

Hely: templom mellett

Datálás: 1945 előtt

Részletek

Fő témafeszület
Helytemplom mellett
Anyag / öntöttvas / egyéb anyag
Egyéb anyagműkő
Állapot
Datálás1945 előtt
Pontos datálás1939
SzimbólumINRI
TelepülésCsáb [Čebovce]
MegyeHont
GyűjtőLiszka József
FeliratISTEN DICSŐSÉGÉRE [kikaparva egy sor] EMLÉKÉRE ÁLLITTATTA IFJ. ZATYKO ISTVÁN ÉS NEJE HEGEDŰS ERZSÉBET 1939. SZEPT. 19.
LeírásA római katolikus templom bejáratnával szemben, annak háttal, beton alapon áll a műkő feszület, öntöttvas korpusszal és INRI-táblával. A talapzat anyagába vésve a fenti felirat.
Az adatfelvétel ideje1994
Rövid URL
ID26288
Módosítás dátuma2019. január 25.

Út menti feszület – Cakó [Cakov]
Út menti feszület – Cakó [Cakov]
Település: Cakó [Cakov]

Fő téma: kereszt

Anyag: fa / / beton

Hely: temető

Datálás: 1989 előtt

Részletek

Fő témakereszt
Helytemető
Helyi megnevezésKereszt, temetői kereszt
Anyagfa / / beton
Állapotrossz
Datálás1989 előtt
Pontos datálás1950
SzimbólumINRI
TelepülésCakó [Cakov]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella
FeliratÍGY SZERETTE ISTEN A VILÁGOT özv. GS. 1950.
LeírásPuszpánggal olyannyira benőtt kereszt, hogy közelről sem könnyen lehet észrevenni. Többféle anyagból készült, valószínű, hogy mai formáját különböző elemek összerakásával nyerte el. Talpától felfelé indulva a következő anyagokból készült: beton – terasol – faragott kő – fekete márvány – fehér márvány – fakereszt fémkorpusszal. A fehér márvánnyal kezdődő rész bizonyosan nem lehetett eredetileg része. Legfelső elem, a fakereszt egyszerű sírjelnek tűnik. Ezt is, az alatta lévő fehér márványt is instabil módon erősítették a többi részhez. Az alap és a szövegnek helyet adó rész elég stabilan állnak
Az adatfelvétel ideje2010
Rövid URL
ID26282
Módosítás dátuma2018. december 31.

Út menti feszület – Cakó [Cakov]
Út menti feszület – Cakó [Cakov]
Település: Cakó [Cakov]

Fő téma: kereszt

Anyag: / öntöttvas

Hely: temető

Datálás: 1945 előtt

Részletek

Fő témakereszt
Helytemető
Helyi megnevezésKereszt; temetői kereszt
Anyag / öntöttvas
Állapot
Datálás1945 előtt
Pontos datálás1927
SzimbólumINRI
TelepülésCakó [Cakov]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella
FeliratIMÁDKOZZUNK MERT SZENT ÉS ÜDVÖS GONDOLAT A MEGHOLTAKÉRT IMÁDKOZNI! ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÁLLÍTATOTT 1927 (lejjebb, jobbra) Ferenc István. R.szombat.
LeírásNem gondozott, de időtálló kőkereszt a temetődomb viszonylag magasabb részén, annak széle felé. A kereszt anyaga gránit, a feliratot táblaszerűen megformált helyre, közvetlenül ebbe vésték. A korpusz öntöttvas, de tömör, aranyszínre festett. Eredetileg kőkerítés övezte, a régi kődarabok itt-ott még látszanak, de mint kerítés, nem mérhető.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaA keresztet láthatóan nem gondozzák, környezet elhanyagolt, de anyaga tartóssága miatt nem nevezhető rossznak
Az adatfelvétel ideje2010
Rövid URL
ID26275
Módosítás dátuma2018. december 31.

Szobor – Szűz Mária – Cakó [Cakov]
Szobor – Szűz Mária – Cakó [Cakov]
Település: Cakó [Cakov]

Fő téma: szobor

Anyag: egyéb anyag

Részletek

Fő témaszobor
Anyagegyéb anyag
Egyéb anyagkőfalban kiképzett fülkében gipsz szobor
TelepülésCakó [Cakov]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella
LeírásA templom tornyában, az ajtó fölött, kb. 5 m magasságban képeztek ki egy kis szoborfülkét. Benne a lourdes-i típusú Mária – szobor valószínűleg gipsz, templommellátó boltok forgalmazták, de ezen a vidéken búcsújáró helyekről is gyakran hoztak ilyet. Nem mérhető, a fülke nem nyitható, nem lehet megközelíteni. Megítélésem szerint a fülke kb. 50 cm magas, a szobor kb. 30 cm.
Az adatfelvétel ideje2010
Rövid URL
ID26271
Módosítás dátuma2018. december 31.

Út menti feszület – Cakó [Cakov]
Út menti feszület – Cakó [Cakov]
Település: Cakó [Cakov]

Fő téma: kereszt

Anyag: öntöttvas

Hely: templom mellett

Datálás: 19. század

Részletek

Fő témakereszt
Helytemplom mellett
Helyi megnevezéskereszt
Anyagöntöttvas
Állapot
Datálás19. század
TelepülésCakó [Cakov]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella
FeliratISTEN DICSŐSÉGÉRE EMELTE ÖZV. JÁSZAY JÓZSEFNÉ SZÜL. DANKO JULIANNA 1892.
LeírásKis beton alapon álló vaskereszt, de a beton alap talán inkább a kerítésnek, mint a keresztnek szolgál. Az alacsony kerítésnek bejárata, kapuja is volt, ez ma már hiányzik. A kereszt, alapjával együtt öntöttvas, rajta a korpusz tömör fém, aranyszínre festve.  
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírása Az adatfelvétel során kiegészítő adat, monda, történet nem került elő.
A kereszt a templom előtt áll, gondozott, rendszeresen festik, ugyanúgy a kerítést is.
Az adatfelvétel ideje2010
Rövid URL
ID26260
Módosítás dátuma2018. december 31.

Út menti kereszt – Cakó [Cakov]
Út menti kereszt – Cakó [Cakov]
Település: Cakó [Cakov]

Fő téma: kereszt

Anyag:

Hely: útkereszteződés

Datálás: 1945 előtt

Részletek

Fő témakereszt
Helyútkereszteződés
Helyi megnevezésKereszt
Anyag
Állapotfelújított
Datálás1945 előtt
TelepülésCakó [Cakov]
MegyeGömör-Kishont
GyűjtőGecse Annabella
FeliratMIÉRT BÁNTOD?
LeírásA kereszt a Bátka – Rimaszécs közötti út cakói leágazása mellett, jobboldalt van, a szántóföld szélén. Terasol anyagú kereszt, az „alapjában” fülkeszerű kiképzés, ebben van a feliratnak helyet adó fehér márványtábla. A keresztet – tőle kb. 70 cm távolságban – kerítés övezi, de a bekerített rész gondozatlan. A kerítés 3-3 terasol oszlopból áll, amelyek nincsenek összekötve, a kereszt szembenézeti oldalán az oszlopok száma 4. A kereszten nincs korpusz.
Az állíttatással kapcsolatos eredetmondák, a kapcsolódó kultusz, a karbantartás, ápolás leírásaAz adatfelvétel során nem derült fény a kereszttel kapcsolatos mondára, történetre. Állíttatásának időpontját illetően Mihalovics Istvánné Hupka Mária (Cakó 33. hsz., született 1919-ben Rimaszécsen, róm. kat. vallású) elmondta, hogy 1938-ban, amikor férjhez ment Cakóba, a kereszt már állt, de jelenlegi formáját az 1980-as években kapta.
Az adatfelvétel ideje2010
Rövid URL
ID26253
Módosítás dátuma2018. december 31.

1 154 155 156 157 158 208
2074 találat